Két év kilenc hónapra ítéltek unokázós csalásért egy terhes nőt a fővárosban

Kék hírek, 2021.09.06

Öt rendbeli - társtettesként elkövetett - unokázós csalásért két év és kilenc hónap szabadságvesztésre ítélt egy állapotos nőt a Budai Központi Kerületi Bíróság - közölte a Fővárosi Törvényszék hétfőn az MTI-vel.

Az ítéleti tényállás szerint a terhelt pénzátvevőként vett részt idősek ellen elkövetett csalások végrehajtásában.

A sértetteket minden esetben egy ismeretlen hívta fel azzal, hogy az egyik kerületi rendőrkapitányságról telefonál, ahol a sértettek gyermekét közúti baleset okozása miatt tartják fogva. Az ismeretlen a rokon szabadlábra helyezéséért 20 millió forintot kért óvadékként kifizetni. Egyikük sem tudott ekkora összeget összeszedni, de így is közel 10 millió forintot, valamint több millió forint értékben ékszereket adtak át az előre egyeztetett helyszíneken a vádlottnak, akinek tudomása volt a sértettek megtévesztéséről - áll a közleményben.

Az ítélet alapján a vádlott köteles a magánfelek részére közel 8 millió forint kártérítést megfizetni. Az ítélettel szemben az ügyészség súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést - tudatta a Fővárosi Törvényszék.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!