Kis híján halálra késelte volt élettársát egy 44 éves férfi Vecsésen

Kék hírek, 2023.02.01

Emberölés kísérlete, valamint felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés bűntette miatt indított eljárást egy 44 éves férfi ellen a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Késelés Vecsésen
A rendőrség közleménye szerint a férfi és a nő élettársi kapcsolata már a kezdetek óta konfliktusokkal volt terhelt, a férfi szinte állandó rendszerességgel bántalmazta volt párját mind fizikálisan, mind verbálisan. A pár kapcsolata végül annyira megromlott, hogy külön költöztek egymástól. A gyanúsított 2023. január 22-én az egyik barátjukon keresztül üzent volt élettársának, hogy beszélni szeretne vele, azzal a figyelmeztetéssel, ha nő ennek nem tesz eleget, akkor felkeresi és megszúrkálja, tekintve, hogy nincs vesztenivalója.

A nő a megadott, egy napos határidőig nem reagált az üzenetre, ezért a férfi a vecsési otthonához ment, betört a házba, majd veszekedés és dulakodás alakult ki közöttük, melynek során G. Zoltán kést rántott és megszúrta áldozatát, akinek ezután sikerült kimenekülnie az utcára és a szomszédaitól kért segítséget.  

A megszúrt nőt életveszélyes sérüléssel szállították kórházba, a támadója pedig elmenekült a helyszínről.  

A pest vármegyei nyomozók elfogatóparancsot adtak ki a férfi ellen, akire végül január 25-én találtak rá egy fővárosi lakás mellékhelyiségében, ahová a rendőrök elől bújt el.

A gyanúsítotti kihallgatásán a férfi panaszt tett, tagadta, hogy volt párja életére tört, a cselekmény elkövetését csak részben ismerte be, sőt azt állította a nyomozóknak, hogy volt élettársát még mindig nagyon szereti.

(Webrádió)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!