Konvojbaleset - Újra teljes szélességében járható az M7-es Székesfehérvárnál

Kék hírek, 2019.08.26

Újra teljes szélességében járható az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldala a 64-es kilométernél, Székesfehérvárnál, ahol hétfő délben több honvédségi jármű ütközött össze - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján. A baleset következtében egy katona meghalt, egy súlyos, négy könnyű sérüléseket szenvedett.

A Honvédelmi Minisztérium (HM) korábban azt közölte az MTI-vel, hogy a Magyar Honvédség egyik katonai menetoszlopa a Bátor Harcos 2019 gyakorlatra tartott Hódmezővásárhelyről a Magyar Honvédség Központi Gyakorló- és Lőterére, Veszprém-Újmajorba. Az ütközésben civil gépjármű nem sérült meg, a baleset okait a rendőrség vizsgálja - írták.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter hétfő esti rendkívüli sajtótájékoztatóján közölte, hogy konvojbalesetben egy fiatal, kiváló katona hunyt el, aki az 5. dandár hódmezővásárhelyi állományába tartozott, szerződéses őrvezetőként szolgált.

Benkő Tibor elmondta, hogy belső vizsgálatot rendelt el a körülmények tisztázására.

Korom Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka azt mondta, átcsoportosításhoz kapcsolódó művelet része volt a közúti konvoj haladása. A balesetben súlyosan megsérült katona állapota stabil.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!