Korrupció miatt emeltek vádat négy adóhatósági kormánytisztviselő és tizennégy vállalkozó ellen

Kék hírek, 2022.04.29

Előnyért hivatali helyzetével visszaélve, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat 18 ember, köztük négy adóhatósági kormánytisztviselő ellen a Debreceni Törvényszéken a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség - közölte a vádhatóság az MTI-vel pénteken.

A vádirat szerint egy kormánytisztviselő az adóhatóság olyan osztályán dolgozott beosztottként, amelynek feladata a végrehajtási ügyek intézése és a végrehajtási cselekmények nyilvántartása volt - írta a Központi Nyomozó Főügyészség.

A kormánytisztviselő 2018 októberét megelőzően jó kapcsolatot alakított ki olyan vállalkozókkal, akik személyükben vagy cégükön keresztül már huzamosabb ideje voltak érintve különböző adóhatósági eljárásokban.

A középkorú férfi az ismeretségi körébe tartozó vállalkozók részére a bizalom és a kapcsolat fenntartása érdekében olyan információkat és adatokat szolgáltatott, amelyek azt a látszatot keltették, hogy neki köszönhető valamely hátrányos jogkövetkezmény elkerülése.

Ezen túlmenően többször - akár külön kérés nélkül - tekintette meg az adózók rendszerben levő adatait, vállalkozott az adott ügy soron kívüli elintézésére, továbbá segítette a kérelmek, nyomtatványok megfelelő kitöltését, elkerülve ezzel a hiánypótlás miatti időveszteséget - olvasható a közleményben.

A dokumentum szerint a kormánytisztviselő az ügyintézésbe alkalmanként bevonta a vele bizalmi viszonyban lévő három kollégáját is, akik aktívan közreműködtek az ügyek elintézésében vagy az adatok hivatali nyilvántartásokból történő kiszolgáltatásában.

A kormánytisztviselő a jogellenes hivatali segítségnyújtásért cserébe rendszeresen - látványos vagyongyarapodást nem eredményező, de a napi megélhetést jelentősen megkönnyítő - jogtalan előnyt kért, az ügyintézés ellentételezéseként például mobiltelefont, vacsorameghívást és különböző nagyobb értékű húskészítményeket fogadott el.

Az ügyben a regionális nyomozó ügyészség négy adóhatósági dolgozóval valamint tizennégy vállalkozóval szemben emelt vádat.

Vádiratában az ügyészség a kormánytisztviselővel szemben végrehajtandó szabadságvesztés büntetés és pénzbüntetés kiszabására, valamint - a jogellenes gazdagodás erejéig - vagyonelkobzás elrendelésére tett indítványt, illetve valamennyi kormánytisztviselő esetében indítványozta a köztisztviselői foglalkozástól határozott időre történő eltiltást.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!