Kovács Imre bekerült a Rail Cargo Group igazgatóságába

Kék hírek, 2018.12.10

Kovács Imrét, a Rail Cargo Hungaria (RCH) Zrt. elnök-vezérigazgatóját a Rail Cargo Austria AG igazgatósági tagjává nevezte ki az ÖBB (Osztrák Szövetségi Vasutak) felügyelőbizottsága december 7-i ülésén - tájékoztatta az RCH hétfőn az MTI-t.

Kovács Imre február 15-én foglalja el a helyét az igazgatóságban, ahol Erik Regtert váltja majd. Az 54 éves magyar szakember megbízatása Európa második legnagyobb árufuvarozó vállalatának vezetésében kiterjed a vállalatcsoport ambíciózus nemzetközi növekedési stratégiájának előmozdítására és a Rail Cargo Hungaria integrációjának befejezésére.

Kovács Imre 2003 óta tölti be a magyar vasúti árufuvarozási vállalat kulcspozícióit. Megszervezte a MÁV árufuvarozási üzletágát, amelyet a MÁV Cargo megalapításáig vezetett, 2009 óta a MÁV Cargo, a 2010-ben végrehajtott névváltást követően pedig a Rail Cargo Hungaria első számú vezetője. A vezérigazgatói funkciót és az elnöki tisztséget 2011 óta tölti be.

A nemzetközi vasúti folyamatok kutatásában tudományos fokozatot szerzett vezető megteremtette a vállalat önálló vontatási képességét, vezetésével a Budapesten kiépített hatékony munkaszervezet képessé vált arra, hogy irányító szerepet töltsön be a vállalatcsoport kelet- és dél-kelet európai expanziójában - ismerteti közleményében a cég.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!