Központi Nyomozó Főügyészség: beismerte a rendőr a fegyveresen elkövetett rablást (FRISSÍTETT - új: BMRFK)

Kék hírek, 2022.04.28

Beismerte egy pécsi bankfiók kirablását a rendőr, akit szerdán vettek őrizetbe - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Azt írták: a Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség erőszakos vagyon elleni, hivatali és közbiztonság elleni bűncselekmény miatt nyomoz, és szerdán elfogták az elkövetéssel gyanúsítható rendőrt. A férfit gyanúsítottként hallgatták ki és kétrendbeli rablással, hivatali visszaéléssel, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaéléssel gyanúsítottak meg.

Hozzátették: a rendelkezésre álló adatok szerint 2020. május 12-én 15 óra körül a férfi bement egy pécsi bankfiókba, és egy maroklőfegyverrel - vagy annak látszó tárggyal - az alkalmazottakat fenyegetéssel arra kényszerítette, hogy a kasszában lévő készpénzt adják át. Az elkövető mintegy 5,7 millió forintot szerzett meg, majd elmenekült a helyszínről.

Ezt követően, 2020 novemberében a férfi a rendőrségi nyilvántartási rendszerben hatáskörét túllépve, célirányosan rákeresett a rablás miatt indult eljárás ügyiratára, és abból iratokat töltött le azért, hogy jogtalanul információkat szerezzen a nyomozás állásáról - írták.

A főügyészség közölte azt is, a rendőr az elfogása előtt szolgálati maroklőfegyverét és a hozzá rendszeresített 6 lőszert a szolgálati helyéről engedély nélkül kivitte, és azokat magánál tartotta.

A tájékoztatás szerint a gyanúsított beismerte ezeknek a bűncselekményeknek az elkövetését.

A főügyészség tudatta azt is, a megalapozott gyanú szerint a férfi 2019 novemberében is követett el rablást ugyanabban a bankban, de ezt a bűncselekményt a kihallgatásán nem ismerte el.

Az ügyészség indítványozza a rendőr letartóztatásának elrendelését, a kényszerintézkedésről pénteken dönt a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság (BMRFK) csütörtök délután a police.hu-n közölte, a pécsi rendőrkapitány fegyelmi és méltatlansági eljárást indít a pénzintézeti rablásokkal és más bűncselekményekkel gyanúsított rendőr ellen. "A rendőrség teljes mértékben elhatárolódik a férfi cselekményétől, és elítéli azt" - rögzítették.

A BMRFK kitért arra is: az ügy felderítésén dolgozó nyomozók "mindvégig bűnözőként tekintettek az elkövetőre", majd amikor felmerült a gyanú, hogy az elkövető feltehetően a rendőrség hivatásos állományú tagja, értesítették a Nemzeti Védelmi Szolgálatot, és a beszerzett bizonyítékok alapján az ügyet - a további nyomozati és vizsgálati cselekmények elvégzése céljából - megküldték a Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészségnek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!