Letartóztatták a nevelt fiait halálra késelő ózdi férfit

Kék hírek, 2018.11.29

Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság csütörtökön azt a 31 éves ózdi férfit, aki a gyanú szerint megölte nevelt gyerekeit, az élettársát súlyosan megsebesítette, majd maga ellen fordult - közölte a Miskolci Törvényszék szóvivője az MTI-vel.

Horváth Dóra emlékeztetett: a gyanú szerint a férfi hétfő éjjel többször megszúrta késsel 18 éves és 16 éves nevelt fiát, 43 éves élettársát pedig életveszélyesen megsebesítette. A két fiú a helyszínen meghalt.

A férfit a rendőrség elfogta, ellene emberölés gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást, de a mentők őt is kórházba vitték, mivel saját magát is megsebesítette; jelenleg kórházban van, ott hallgatta ki a bíróság - tette hozzá a szóvivő.

Kiemelte, nagyon súlyos bűncselekményről van szó, bűnösség megállapítása esetén akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható.

A bíróság szerint a kiszabható büntetés mértékét figyelembe véve nem zárható ki, hogy a gyanúsított megszökne vagy elrejtőzne a hatóságok elől. Tartani lehet attól is, hogy a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével, valamint a bizonyítékok megsemmisítésével veszélyeztetné a nyomozást, és szabadlábon hagyása esetén újabb, szabadságvesztéssel büntetendő cselekményt követne el. A bíróság ezért indokoltnak találta a férfi letartóztatását - közölte Horváth Dóra.

A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!