Letartóztatták a tanárára késsel támadó diákot

Kék hírek, 2019.12.07

A bíróság szombaton elrendelte annak a diáknak a letartóztatását, aki a gyanú szerint a napokban egy győri szakközépiskolában késsel támadt a tanárára.

Győri iskolai késelés A Győri Törvényszék az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a legsúlyosabb - a személyi szabadság elvonásával járó - kényszerintézkedést azért rendelték el, mert a bíróság szerint fennáll a szökés, elrejtőzés, valamint az eljárás nehezítésének veszélye, a tanúk befolyásolásának lehetősége.

A fiatalkorú gyanúsított letartóztatását egyéni elhelyezés keretében hajtják végre - közölték. A döntés végleges - olvasható a közleményben.

Csütörtökön egy 17 éves fiú, a Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumának tanulója késelt meg egy 51 éves tanárnőt. A tanárnő a hátán, alkarján sérült, utóbbi miatt műtét is vár rá.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) akkor azt közölte, hogy kész minden támogatást megadni a tanárnőnek és az érintett szakképzési intézménynek.

A megyei főkapitányság emberölési kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.
(MTI)

Galériánk

Győri iskolai késelés Győri iskolai késelés Győri iskolai késelés
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!