Lezárt akta: Brutálisan végzett két ismerősével

Kék hírek, 2021.10.19

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőrfőkapitányság munkatársai befejezték a nyomozást az ellen a férfi ellen, aki januárban ölte meg két ismerősét Szegeden különös kegyetlenséggel.

Bozótvágó kés
A zavart férfira január 6-án este 20 óra után figyeltek fel az egyenruhások Szeged bevárosában. A férfi azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy zavartan viselkedett, ráadásul a ruházata is véres volt. A 31 éves férfi az őt igazoltató rendőröknek elmondta, hogy nem sokkal korábban ölte meg két ismerősét. Később kiderült, hogy a férfi az egyik szegedi kiserdőben bántalmazta két ismerősét, melynek során bozótvágókést is használt. A két férfi a helyszínen belehalt a komoly bántalmazásba, egyikükkel a férfi külön kegyetlenséggel végzett.  

A férfi ellen emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, melynek iratait a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai vádemelési javaslattal megküldtek az ügyészségnek.
(Webrádió)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!