Megszűnt a nyomozás Zsák Malina Hedvig ügyében

Kék hírek, 2018.11.22

Bizonyítékok hiányában a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség megszüntette Zsák Malina Hedvig ellen a nyomozást és ezzel a büntetőeljárást, amelyet a szlovák hatóságok indítottak hamis tanúzás és más bűncselekmények miatt - közölte a Győr-Moson-Sopron megyei főügyész csütörtökön az MTI-vel.

Takács Péter azt írta: az adatok és a bizonyítási eszközök alapján nem lehet megállapítani hogy Zsák Malina Hedviget nem érte támadás, ebből adódóan kétséget kizáró következtetést sem lehet levonni arra vonatkozóan, hogy hamis tanúvallomást tett volna. Mindezek mellett a nyomozás folytatása esetén sem várható eredmény. Az ügyészség az "egyetlen okszerű és törvényes megoldásként" szüntette meg a büntetőeljárást - áll a közleményben.

Felidézték, hogy a szlovák ügyészség 2014-ben a Nyitrai Járásbírósághoz benyújtott vádiratában azzal vádolta meg Zsák Malina Hedviget, hogy a rablás bűntette miatt 2006-ban indult rendőrségi nyomozás során tanúként való kihallgatásán valótlan vallomást tett.

A vallomása szerint 2006. augusztus 25-én reggel Nyitrán, a Mostná utca híd mögötti részén, miután valakivel magyarul beszélt, két ember megtámadta, bántalmazta és kirabolta; levetették vele a harisnyanadrágját, a blézerét, kivetették a fülbevalóját és elvették a pénztárcáját. A szlovák ügyészség szerint ezzel követte el a hamis tanúzás és a hamis eskü vétségét. 

Zsák Malina Hedvig 2016 februárjában kérvényezte a Nyitrai Járási Bíróságnál, hogy ügyét magyarországi bíróságnak adják át. A kérvényt a 2016. márciusi parlamenti választás után támogatta Tomás Borec igazságügyi miniszter. A Legfőbb Ügyészség 2016. december 27-én döntött az ügy átvételéről, az a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészséghez került.

A büntetőeljárás tárgya az volt, kétséget kizáróan megállapítható-e, hogy sérelmére nem követték el Nyitrán az általa állítottak szerinti támadást, mert ez esetben lenne csak bizonyítható a hamis tanúzás bűntette.

A Győri Járási és Nyomozó Ügyészség a szlovák bűnüldöző szervek által lefolytatott és a magyar hatóságok által átvett eljárás során rögzített, rendkívül nagyszámú, ám ellentmondásos bizonyítékokat egyenként és összefüggésükben értékelve döntött az eljárás megszüntetéséről.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!