Négy ország dolgozik együtt a Budapest - Rostock közötti áruszállítás fejlesztésén

Kék hírek, 2019.08.16

Négy ország - Németország, Csehország, Szlovákia és Magyarország - vesz részt az európai közlekedési hálózat regionális fejlesztésével foglalkozó CORCAP projektben, amelynek az a feladata, hogy cselekvési terveket, elemzéseket készítsenek a Rostock - Budapest közötti hatékony, több közlekedési alágazatot igénybe vevő áruszállítás megvalósítása érdekében - közölte a projekt egyik magyar résztvevője, a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a projekt teljes költségvetése 2,5 millió euró, amelyből 2,1 millió eurót a határokon átnyúló európai uniós Interreg Közép-európai program finanszíroz, a fennmaradó összeget a résztvevő országok biztosítják, Magyarország hozzájárulása 110 ezer euró.

A projektben négy országból tíz partner intézmény, magyar részről az Innovációs és Technológiai Minisztérium háttérintézményeként működő KTI, a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt., valamint a GySEV Zrt. vesz részt. A projekt vezetőjeként Szászország belügyminisztériuma koordinálja a közös munkát.

Kiemelték, a CORCAP eredményeként Magyarország logisztikai versenyképessége megnő az észak-déli közlekedési folyosó mentén, amely elősegítheti az eurázsiai kereskedelmi övezet csatlakozását Nyugat-Európához.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!