Négyen meghaltak egy balesetben Apostagnál

Kék hírek, 2018.09.09

Négyen meghaltak egy balesetben az 51-es főúton a Bács-Kiskun megyei Apostag közelében vasárnap délután, az utat lezárták - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Négyen meghaltak egy balesetben Apostagnál Vincze-Messzi Adél elmondta: három személygépkocsi ütközött össze eddig tisztázatlan körülmények között az 51-es főút 80-as kilométerénél, Apostag közelében. A balesetben négyen meghaltak, ketten megsérültek.

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleménye szerint az ütközés következtében az egyik jármű az út melletti árokba csapódott és kigyulladt.

A rendőrség szóvivője elmondta, az ebben az autóban utazó két ember életét vesztette. A második járműben ülő három ember közül ketten szintén a baleset helyszínén haltak bele sérüléseikbe, míg a harmadik utas, akit a tűzoltók emeltek ki az autóból, súlyos sérüléseket szenvedett. A karambolban érintett harmadik autó vezetője könnyebben sérült meg.

Az érintett útszakaszt a helyszínelés idejére teljes szélességében lezárták, a forgalmat Dunaegyháza irányába elterelik.
(MTI)

Galériánk

Négyen meghaltak egy balesetben Apostagnál Négyen meghaltak egy balesetben Apostagnál
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!