Nem bocsátható feltételes szabadságra az 1998-as siófoki taxisgyilkosság egyik elkövetője

Kék hírek, 2020.01.28

A Szegedi Törvényszék három bíróból álló másodfokú tanácsának döntése alapján nem bocsátható feltételes szabadságra a nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtott S. Z. elítélt - tájékoztatta a bíróság szóvivője kedden az MTI-t.

Juhászné Prágai Erika közölte, a tanács érdemben helybenhagyta az első fokon eljáró büntetés-végrehajtási bíró döntését.

Az első fokon eljáró bíró megállapította, hogy az elítélt a szabadságvesztése végrehajtásának kezdetén igen súlyosan megszegte a büntetés-végrehajtási intézet rendjét, egy elítélt társa sérelmére elkövetett testi sértés miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték. Bár magatartása ezt követően pozitív irányba változott, különböző címen 75 jutalmat érdemelt ki, hosszabb ideje konfliktusmentesen tölti büntetését, és szabadulása esetére megszervezte a munkába állását, valamint a lakhatását, megélhetését is. Az elítélt azonban mindvégig tagadta a bűncselekmény elkövetését, a sértett hozzátartozói számára jóvátételi törekvése nem volt, kártérítési összeg megfizetését nem ajánlott fel, ez idáig erre kísérletet sem tett. A bíróság ezért úgy ítélte meg, hogy a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül nem lenne elérhető.

A másodfokú tanács indoklásában kifejtette, töretlen a bírói gyakorlat abban, hogy a feltételes szabadságra bocsátás nem jog, hanem lehetőség. A feltételes szabadságra bocsátás az elítélt társadalomba való visszailleszkedését és így jövőbeni normakövető magatartását elősegítő jogintézmény. Alkalmazásánál ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül, hogy valamennyi büntetés egyik alapvető rendeltetése a társadalom védelme. Ezért erre akkor kerülhet sor, amennyiben az elítélt feltételes szabadságra bocsátásától várható - elsősorban társadalmi - előnyök, meghaladják a társadalom veszélyeztetettségéből származó hátrányok mértékét.

A büntetés-végrehajtási törvény előírásainak megfelelően a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét a későbbiekben ismételten meg kell vizsgálni.

S. Z.-t a Legfelsőbb Bíróság sújtotta életfogytig tartó fegyházbüntetéssel, súlyosítva az első fokon eljáró Somogy Megyei Bíróság 15 év szabadságvesztést kiszabó ítéletét. Az ítélet szerint a férfi egy társával 1998. január 25-én éjjel Siófok belterületén intette le a sértett taxis autóját. A két elkövető egy elhagyatott helyre vitette magát, ott a felismerhetetlenségig összerugdosta a taxis fejét, és elvette 12 ezer forintját.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!