TV műsor

OKF: a nagy hőségben több a mezőgazdasági tűz

Kék hírek, 2021.07.07

Idén nyáron eddig több mezőgazdasági tűzhöz riasztották a tűzoltókat, mint tavaly ugyanebben az időszakban: 64 százalékkal több gabonatábla égett, 60 százalékkal több tarló- és 32 százalékkal több kazaltűz keletkezett, mint egy évvel ezelőtt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szerdán az MTI-vel.

Avartűz Újhartyánnál Mukics Dániel azt írta: idén nyáron eddig 22 gabonatáblán, 30 tarlón keletkezett tűz és 19 alkalommal égő kazlakat kellett oltaniuk a tűzoltóknak. A leégett mezőgazdasági terület 210 hektár. A kigyulladt mezőgazdasági gépek száma majdnem ugyanannyi, mint tavaly ilyenkor, eddig 21 gép kapott lángra - ismertette.

Azt írta, hogy a katasztrófavédelem idén is kiemelt figyelmet fordít az agráriumban keletkező tüzek megelőzésére: a szakemberek nemcsak ellenőrzik a mezőgazdasági gépeket, a mezőgazdasági épületek tűzvédelmi állapotát, hanem folyamatos kapcsolatban állnak a gazdákkal és megelőzési tanácsokat is adnak.

A szóvivő a mezőgazdasági tüzek megelőzéséért felhívta a figyelmet többi között arra, hogy külterületen tilos zöldhulladékot égetni, belterületen csak ott szabad, ahol ezt az önkormányzat rendeletben engedélyezi, június 24-e óta tűzgyújtási tilalom van érvényben az egész országban, vagyis tilos tüzet gyújtani erdőkben, fásításokban, facsoportokban, útszéli fasorokban és ezek 200 méteres körzetében, még a kijelölt tűzrakóhelyeken is. Gabonatáblán, annak közvetlen közelében pedig tilos dohányozni, még a munkagépek vezetőfülkéjében is.

A mezőgazdasági munkagépek forgó, súrlódó alkatrészeit pontosan kell beállítani, ezeket rendszeresen kell olajozni, zsírozni, a betakarítást és a termények szállítását végző munkagépekre, járművekre is kell tűzoltókészülék, a munkagépek elektromos vezetékeinek szigetelését, rögzítettségét, az akkumulátor szigetelését érdemes használat előtt ellenőrizni, akárcsak a kipufogórendszert és az üzemanyagellátó- és olajtovábbító rendszereket - olvasható a közleményben.
(MTI)

Galériánk

Avartűz Újhartyánnál Avartűz Újhartyánnál
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!