Összeköttetésekre hivatkozva csaltak ki húszmilliót egy vállalkozótól

Kék hírek, 2022.09.09

Nyomozókra és minisztériumi kapcsolatokra hivatkozva csalt ki húszmillió forintot előlegként egy vállalkozótól két, most vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedéssel meggyanúsított férfi - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

A közleményben azt írták: a rendőrség közreműködésével előző nap érték tetten a gyanúsítottakat, majd "motozásokat, kutatásokat és lefoglalásokat" tartottak.

A gyanú szerint a két férfi idén nyáron üzleti tárgyalások során tudomást szerzett arról, hogy egy vállalkozó ellen a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) nyomozás zajlik, és milliókért cserébe felajánlotta neki a büntetőeljárás befolyásolását.

A két férfi pénzügyőr nyomozókra és minisztériumi kapcsolatokra hivatkozva húszmillió forintot kért előlegként azért, hogy az eljárás végén a vállalkozó visszakapja a NAV által lefoglalt és zár alá vett vagyonát, és legfeljebb csak felfüggesztett szabadágvesztésre ítéljék.

Egyikük valótlanul arra hivatkozott, hogy az előleget két NAV-os nyomozónak és a konkrétan meg nem nevezett minisztériumi kapcsolatainak kell továbbítania, akik a büntetőügyet kedvezően befolyásolják. A férfi azt is közölte, hogy a hivatkozott kapcsolatok a NAV-tól visszaszerzett vagyon felére is igényt tartanak.

Az ügyészség szerint azonban a két gyanúsítottnak nem volt lehetősége befolyásolni a büntetőeljárást, az átvett korrupciós pénzt saját céljaira akarta fordítani. A pénz a tettenéréskor előkerült.

A két gyanúsított nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését. Az ügyészség kezdeményezte letartóztatásukat, amelyet a bíróság pénteken el is rendelt - írták.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!