Öt év börtönre ítélték másodfokon, nem jogerősen Kocsis Istvánt az MVM-perben

Kék hírek, 2019.03.01

Öt év börtönbüntetést szabott ki Kocsis Istvánra, a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) volt vezetőjére pénteken a Pécsi Ítélőtábla új eljárásban másodfokon, nem jogerősen az úgynevezett MVM-perben. Az ügy másodrendű vádlottját szintén letöltendő, a harmadrendű vádlottat pedig felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.

A táblabíróság pénteki határozatával megváltoztatta a Kaposvári Törvényszék új eljárásban tavaly márciusban hozott elsőfokú - nem jogerős ítéletét - amely akkor felmentette Kocsis Istvánt a vádak alól.

A Pécsi Ítélőtábla Krémer László vezette tanácsa Kocsis Istvánt - távollétében - társtettesként, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelésben és sikkasztásban találta bűnösnek. Az elsőrendű vádlottat mellékbüntetésként öt évre eltiltották a közügyektől, valamint gazdasági társaság vezetői tisztségének betöltésétől is.

Az ügy másodrendű vádlottját bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés miatt három év szabadságvesztésre, és a MVM részére 48 millió forint kártérítés megfizetésére, a harmadrendű vádlottat pedig bűnsegédként elkövetett sikkasztás, illetve pénzmosás miatt két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a másodfokú bíróság.

Kocsis Istvánt és a másodrendű vádlottat a tábla egyúttal arra is kötelezte, hogy tizenöt napon belül 5 millió 50 ezer eurós kártérítést és annak késedelmi kamatát fizesse meg az MVM részére. A több mint hatmillió forintos bűnügyi költség mintegy felét - különböző arányban - ugyancsak a vádlottaknak kell viselniük.

A Fővárosi Főügyészség korábban hat ember ellen emelt vádat bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, sikkasztás, pénzmosás és orgazdaság miatt, azt állítva: munkájuk során előnytelen szerződéseket kötöttek, az MVM-nek 15 milliárd forint vagyoni hátrány okoztak, amelyből 12 milliárd térült meg.

Tevékenységüket szerbiai erőműfejlesztéssel, energianád-programmal, tanácsadói szerződéskötésekkel, s egyebek mellett szállodavásárlással összefüggésben kifogásolták.

A Pécsi Ítélőtábla helyben hagyta pénteken a negyedrendű vádlott, Kocsis István feleségének a büntetőjogi felelősségét pénzmosásban és orgazdaságban megállapító korábbi törvényszéki ítéletet, így az jogerőre emelkedett - ismertette a tanácsvezető bíró.

A határozat több mint két órán keresztül tartó indoklásában Krémer László kiemelte, a tábla nem állapította meg, hogy a bűncselekményeket a vádlottak bűnszervezetben követték volna el.

A megváltoztatott ítéletet továbbá úgy indokolta: a büntetőeljárási törvény lehetőséget ad a másodfokú bíróságnak arra, hogy az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítás adataiból eltérő következtetést vonjon le.

A másodfokú határozat ellen mindhárom vádlott védője felmentésért fellebbezett, az ügyész erre három munkanapot tartott fenn, így a határozat nem jogerős. Az ügy várhatóan a Kúrián folytatódik.

Az ügyész a tárgyalás végén egyúttal indítványozta Kocsis István letartóztatását, a kényszerintézkedés elrendelését ugyanakkor a tábla nem látta szükségesnek.

Az ügyben azért volt szükség új eljárásra, mert a Pécsi Ítélőtábla 2016 májusában a Kaposvári Törvényszék korábbi elsőfokú döntését a bizonyítékok "súlyosan okszerűtlen mérlegelése" miatt négy vádlott vonatkozásában nem találta megalapozottnak. Egy vádlott elhunyt az eljárás alatt, egy másikra vonatkozó felmentő ítélet már korábban jogerőssé vált.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!