Pénzadományt adtak át a szekszárdi gázrobbanás károsultjainak

Kék hírek, 2020.01.21

Több mint félmillió forintot gyűjtött a szekszárdi Szent Erzsébet Caritas Alapítvány a tavaly októberi szekszárdi gázrobbanás károsultjainak, az adományt az alapítvány elnöke kedden adta át a társasház képviselőjének.

Pénzadományt adtak át a szekszárdi gázrobbanás károsultjainak Kovács Jánosné elmondta: felhívásukra 267 ezer forint adomány érkezett a szervezet számlájára, és 270 ezer forintot templomokban gyűjtöttek a károsultaknak. A Caritas továbbra is várja az adományokat - tette hozzá.

A Herman Ottó utcában október 9-én történt, nagy erejű robbanásban egy négyszintes épület két lépcsőházában húsz lakás vált lakhatatlanná, öten megsérültek, és aznap nyolcvan embernek kellett elhagynia az otthonát.

Molnár Péterné, a ház közös képviselője arról számolt be, hogy a húsz lakás lakói, legkevesebb negyven ember jelenleg is hozzátartozóknál, illetve önkormányzati lakásokban él. Közlése szerint a robbanás miatt sok lakásban nem csak a berendezési, hanem személyes tárgyak is megsemmisültek. Az épületet több száz millió forintos kár érte.

Ács Rezső (Fidesz-KDNP), Szekszárd polgármestere ismertette, hogy a város tizenhárom önkormányzati bérlakásában laknak károsult családok bérleti díj nélkül. Az önkormányzat addig bocsátja a rászorultak rendelkezésére a lakásokat, amíg szükség lesz rá - tette hozzá.

Korcsmár István, a helyreállítást végző Alisca Bau Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: befejeződött a károsodott épületrész bontása, szerdán kezdik betonozni a falakat. A cég várhatóan január végére végez a szerkezet helyreállításával, a betonfalak megszilárdulása után kezdődhet a burkolás és a festés.
(MTI)

Galériánk

Pénzadományt adtak át a szekszárdi gázrobbanás károsultjainak Pénzadományt adtak át a szekszárdi gázrobbanás károsultjainak Pénzadományt adtak át a szekszárdi gázrobbanás károsultjainak
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!