Rendőr segített egy dílert dizájner drogok értékesítésében

Kék hírek, 2022.09.28

Letartóztatott a bíróság egy drogdílert és egy rendőrnőt, mert a gyanú szerint összejátszottak annak érdekében, hogy a kábítószerkereskedő zavartalanul értékesíthessen dizájner drogokat - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán  az MTI-vel.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség azzal gyanúsítja a 44 éves dílert, hogy - meg nem határozható ideje, de legalább 2022 augusztusa óta - dízájner drogokkal kereskedett egy Pest megyei város környékén. "A férfi megkérte a járőrként dolgozó 20 éves ismerősét, hogy az általa elkövetett bűncselekmények miatt szükséges rendőri intézkedéseket mellőzze, továbbá a szolgálati helyén hivatali tudomására jutott bűnügyi adatokat és információkat ossza meg vele" - írták.

A közlemény szerint a rendőrnő a kérésnek eleget tett, és azért, hogy a férfi zavartalanul folytathassa a dizájner drogok értékesítését, tájékoztatta őt a tervezett rendőri intézkedésekről, a különféle drogokkal kapcsolatos feljelentésekről, és közölte azt is, hogy ő mikor lesz szolgálatban, amely megkönnyíti a bűncselekmény végrehajtását.

A férfi érdeklődésére a rendőrnő arról is adatot szolgáltatott, hogy a veszélyes vezetési stílusát kifogásoló és ezért vele szemben intézkedést szorgalmazó lakossági bejelentések érkeztek a rendőrkapitányságra.

Ezen felül a rendőrnő egy szeptember eleji szolgálata során dizájner drogot talált egy ellenőrzés alá vont személynél, azonban vele szemben nem kezdeményezett intézkedést, így segítséget nyújtott ahhoz, hogy a büntetőjogi felelősségre vonást elkerülje.

Az ügy a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentésére indult, a bűnügyi akcióban a rendőrség több szervezeti egysége, míg az elfogásban a Terrorelhárítási Központ is közreműködött. Az ügyészség halmazatban álló hivatali, igazságszolgáltatás elleni és egészséget veszélyeztető bűncselekmények megalapozott gyanúját közölte az elkövetőkkel.

A főügyészség közlése szerint a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa az ügyészség indítványára hétfőn mindkét gyanúsított letartóztatását egy hónapra elrendelte.

A döntés ellen a rendőrnő - aki egyébként tagadta a bűncselekmények elkövetését - és védője fellebbezést jelentett be. A díler az ügyészségen érdemi védekezést terjesztett elő, míg a bíróságon nem tett vallomást, de tudomásul vette a kényszerintézkedésről szóló végzést.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!