Szexuális erőszak miatt fegyházbüntetéseket szabott ki a bíróság Miskolcon

Kék hírek, 2019.03.13

A Miskolci Törvényszék többéves fegyházbüntetésre ítélt hat embert, aki 2017 nyarán egy Miskolchoz közeli településen marihuánás cigarettával elkábított, majd szexuálisan bántalmazott egy fiatalkorú lányt - tájékoztatta a bíróság szóvivője a szerdai ítéletről az MTI-t.

Horváth Dóra közölte: a vádlottak és a sértett ismerték egymást, ugyanazon településen éltek. A lány 2017 júliusában egy este az utcán összetalálkozott két vádlottal. Elfogadott tőlük egy cigarettát, amelytől néhány perc alatt elbódult, végtagjait még tudta mozgatni, de beszélni már nehezére esett.

Ezt kihasználva a két vádlott egy romos házba kísérte a lányt, ahol ismét cigarettára gyújtottak. Egyikük ölelgetni kezdte a sértettet, aki igyekezett eltolni magától a férfit, de egyre erőtlenebbé vált, nem tudott védekezni a szexuális erőszak ellen. Időközben egy harmadik férfi is bekapcsolódott az aktusba. Később újabb ember érkezett a házhoz, aki a lányt átvitte egyik társa lakásába. Időközben a sértett bódultsága csökkent, védekezett a nemi erőszak ellen, de befogták a száját, lefogták és valamennyi vádlott bántalmazta szexuálisan.

A bíróság a vádlottakat tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal, egymás cselekményéről tudva, többek által elkövetett szexuális erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek. A felnőttek közül az egyiket 10 év, a másikat 9 év 6 hónap, két vádlottat 9 év, kettőt 8 év 6 hónap fegyházra ítélték. A fiatalkorú vádlottra 4 év szabadságvesztést szabtak ki. Egy vádlottat a bíróság felmentett.

A bűnösnek kimondott vádlottak és védőik fellebbeztek az ítélet ellen.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!