Új helyre került a Normafa buszfordulója

Kék hírek, 2021.09.03

Új helyre került a Normafa buszfordulója - közölte a XII. kerületi önkormányzat pénteken az MTI-vel.

Azt írták, hogy a környezetvédelem mellett elkötelezett önkormányzat programot indított a terület rehabilitációjára, fokozatosan "szabadítja meg" a környéket az aszfalttól és a gépjárművektől.

Ennek részeként kezdték elbontani májusban a Normafa Síház melletti töredezett burkolatú, forgalmas parkolót, valamint felszámolni az ugyanott található buszfordulót is.

A közlemény szerint pénteken, sajtóeseményen Pokorni Zoltán, a Hegyvidék polgármestere kiemelte: az átalakítás fontos része volt a parkoló melletti lerobbant infrastruktúrájú buszvégállomás megszüntetése.

A beruházásra nemcsak a lehangoló összkép, hanem a környezetszennyezés miatt is szükség volt. A Normafa kapujában olajos, nyomvályús aszfaltborításon, sokszor járó motorral várakoztak a buszok, dízelfüstöt ontva a kirándulók arcába. Ez a helyzet oldódott meg azzal, hogy a buszforduló a Budapesti Közlekedési Központtal (BKK) történt egyeztetésnek megfelelően átkerült Csillebércre - tette hozzá.

A 21A buszjárat szombattól költözik az új normafai megállóba, illetve végállomásra. Az Eötvös út régi, felső szakaszán megszűnik a buszforgalom, a járatok a Távcső utcával párhuzamosan kiépített "új Eötvös úton" kanyarodnak rá a Konkoly-Thege Miklós útra.

A két út találkozása előtt található a 21A busz utolsó megállóhelye, a Normafára igyekvők ott tudnak majd leszállni. A BKK ennél a megállónál egy visszafordítót épített ki, ezt azonban a járművezetők legfeljebb egy-két perc megállásra használhatják kikapcsolt motorral.

Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára azt mondta, Pokorni Zoltánnal együtt azon dolgoznak, hogy Buda még zöldebb, még élhetőbb legyen.

Akkor fogják még többen a tömegközlekedést választani, ha az gyorsabb, kényelmesebb alternatívát jelent az autózáshoz képest - fűzte hozzá.

"Látszatmegoldások helyett valódi intézkedések szükségesek, mi ilyenekben hiszünk, ezt tettük most is" - fogalmazott Fürjes Balázs a közlemény szerint.

Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója azt hangsúlyozta: társaságuk célja a környezetbarát megoldásokat előtérbe helyezve az, hogy a kirándulók a közösségi közlekedést válasszák. Ennek érdekében a BKK két fő irányból, a Széll Kálmán tér felől a 21-es és 21A járatokkal, valamint hétvégi napokon a Boráros tér és Dél-Buda felől a 212-es járattal is közvetlen szolgálatást kínál.

Ezekre a buszokra kerékpárral is fel lehet szállni - jegyezte meg Walter Katalin.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!