Üzemi szinten már nyereséges az easyJet

Kék hírek, 2018.05.15

Javította anyagi helyzetét az angol easyJet diszkont légitársaság, üzemi szinten már nyereséget tud felmutatni, de az adózott eredmény szerint a cég veszteséges volt az első fél évben.

A társaság honlapján kedden közölt eredménykimutatás szerint a cég az első fél évben 19,5 százalékkal, 2,1 milliárd fontra növelte árbevételét, az üzemi eredmény 8 millió font volt az időszak végén, amely jelentős javulás az egy évvel korábbi 212 milliós veszteséggel szemben. Az adózott eredmény a tavalyi 236 millió fontos veszteség után 68 millió fontra mérséklődött. (Az cég idei pénzügyi éve 2017. október 1-én kezdődött és szeptember végével zárul.)

A cég az első fél évben 8,8 százalékkal több, 36,8 millió utast szállított, a járatok átlagos kihasználtsága 0,9 százalékponttal, 91,1 százalékra javult.

Az elemzésben az easyJet kitért arra, hogy januárban kezdték meg Berlin-Tegel repülőtéren az üzemelést a csődbe ment airberlin egy részének felvásárlásával. Az üzem az elvárásoknak megfelelően, az átlaghoz képest gyengébben indult: a járatokat 63,4 százalékra tudták megtölteni, 42 millió font bevétel mellett 26 millió font vesztesége termelődött a társaságnak Tegelen. A cég emellett Berlin másik repülőteréről, Schönefeldről is üzemeltet járatokat.

A vezérigazgató az eredményeket kommentálva bejelentette, hogy több üzleti utast szeretnének a gépek fedélzetén látni, ezért a hagyományos légitársaságokhoz hasonlóan, hűségprogramot indítanak, emellett felvennék a versenyt a Thomas Cook és TUI üdültető légitársaságokkal azzal, hogy több pénzt költenének az easyJet Holiday leányvállalatukra. Részleteket a vezérigazgató nem mondott.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!