Vádat emeltek a feleségét szíven szúró Vas megyei férfi ellen

Kék hírek, 2019.03.07

Emberölés kísérletének bűntette és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emelt vádat a Vas Megyei Főügyészség azzal a férfival szemben, aki tavaly májusban egy családi vita hevében, életveszélyes sérülést okozva szíven szúrta a feleségét, majd rátámadt az általa segítségül hívott mentősökre - közölte Simon József megyei főügyész csütörtökön az MTI-vel.

A főügyész azt írta: a férfi ittas állapotban 2018 májusában először azért hívott mentőt - mint utóbb kiderült, indokolatlanul - mert a felesége nem szedte be a gyógyszereit.

A férj és feleség között később a vád szerint éppen a mentők kihívása miatt fajult el a vita, a vádlott végül egy 20 centiméter pengehosszúságú késsel szíven szúrta az asszonyt, aki életveszélyes sérülést szenvedett.

A vádlott ezután ismét értesítette a mentőket, közölte velük, hogy megölte a feleségét. A férfi valószínűleg azt gondolta, hogy az asszony meghalt, mert a kiérkező mentőket nem engedte be, a ház kapujában elállta az útjukat, majd a gépkocsivezető felé indult, hogy megragadja és akadályozza a bejutásban. A mentős azonban kitért a vádlott elől és a vállával a kapu előtti füves részre lökte az ittas férfit.

A nő életét a gyors és szakszerű orvosi ellátásnak köszönhetően sikerült megmenteni - közölte a megyei főügyész.

A Vas Megyei Főügyészség a vádlottra letöltendő szabadságvesztés kiszabását kérte.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!