Vádat emeltek a két ember halálát okozó sofőr ellen Szolnokon

Kék hírek, 2020.05.25

Vádat emelt a Szolnoki Járási Ügyészség azzal a sofőrrel szemben, aki két ember halálát okozta tavaly augusztusban Törökszentmiklósnál - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.    

A közlemény szerint az ügyben halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat az ügyészség. Felidézték: 2019. augusztus 8-án délelőtt a vádlott személygépkocsijával a 4-es főúton Törökszentmiklós külterületén haladt Debrecen felé. Egy enyhe jobbkanyarban mintegy óránkénti 100 kilométeres sebességgel, forgalmi ok nélkül - figyelmetlenségből - átlépte a felezővonalat és járművével nekiütközött egy szemből érkező pótkocsis teherautó első futóművének. A személygépkocsi megpördült és az eredeti menetiránya szerinti jobb oldalon állt meg. A teherautó a futómű sérülése miatt irányíthatatlanná vált, oldalra borult, és rázuhant a vádlott gépkocsija mögött haladó autóra. A szabályosan közlekedő autó vezetője a helyszínen meghalt, kiskorú utasa később, a kórházban vesztette életét. A teherautó sofőrje nyolc napon belül, míg a vádlott nyolc napon túl gyógyuló sérüléséket szenvedett.

A vád szerint a baleset azért következett be, mert a vádlott nem tartotta be a KRESZ jobbra tartásra vonatkozó szabályait.

Az ügyészség vádiratában indítványozta a bíróságnak, hogy az előkészítő ülésen a vádlottat - ha beismeri bűncselekményt - ítélje két év két hónap fogházra és három évre tiltsa el a közúti játművezetéstől. Az ügyben a Szolnoki Járásbíróság dönt első fokon.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!