Vádat emeltek egy balesettel végződő kaszkadőrbemutató miatt Heves megyében

Kék hírek, 2021.07.29

Vádat emeltek egy férfi ellen, akinek a hatéves fia quaddal több embernek sérülést okozott egy kaszkadőrbemutatón - tájékoztatta a Heves megyei főügyész csütörtökön az MTI-t.

Rendőrség Szalóki Zoltán közölte: az eset idején képesítés nélküli kaszkadőrként dolgozó 35 éves férfi a kisfiát már hároméves korától oktatta quad vezetésére, ötéves korától pedig már kaszkadőrmutatványokra is próbálta betanítani.

A kisfiú óvodai ballagása alkalmából 2018 nyarán a vádlott utcai kaszkadőrelőadást szervezett, de nem gondoskodott a közönség védelméről. Figyelmen kívül hagyott minden más előírást is, amikor úgy döntött: a bemutatón szerepelteti gyermekét, akinek egy 131 kilós, négykerekű homokjáróval kellett volna egy alkalmi rámpáról átugratnia az aszfalton hanyatt fekvő apja fölött.

A mutatvány nem sikerült, mert amikor a kisfiú felhajtott a rámpát alkotó deszkákra, az egyik elmozdult a helyéről. Emiatt elveszítette uralmát a jármű felett, és fékezés, irányváltás nélkül az út mentén álló nézők közé hajtott. A balesetben egy embernek eltört a lába, négy pedig könnyebb sérüléseket szenvedett.

A Hatvani Járási Ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolja az apát, akire felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását kéri a bíróságtól, valamint azt, hogy határozott időre tiltsák el a kaszkadőr foglalkozástól és kötelezzék a bűnügyi költségek megfizetésére - ismertette a főügyész.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!