Vádat emeltek egy lengyel sofőr ellen, aki Nógrád megyében halálra gázolt egy gyalogost, majd hazájába menekült

Kék hírek, 2021.03.29

A Balassagyarmati Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozása és segítségnyújtás elmulasztása miatt vádat emelt egy 40 éves katowicei férfival szemben, aki 2020 áprilisában Nagyorosziban elütött egy gyalogost, majd segítségnyújtás nélkül hazájába menekült - közölte a Nógrád megyei főügyész hétfőn az MTI-vel.

Bóna Gyula közleménye szerint a férfi a baleset reggelén indult Lengyelországból Tolna megyébe, majd délután vissza hazájába. Nagyorosziban, nappali látási viszonyok között, egy gyártelep előtt az útpadkára hajtott, és hátulról, mintegy 50 kilométer/órás sebességgel ütötte el a 43 éves sértettet.

A vádlott a baleset után a megrongálódott autójával megállás nélkül továbbhajtott, nem győződött meg arról, hogy a sértett segítségnyújtásra szorul-e. Az árokban fekvő sértettet csak mintegy fél óra elteltével látta meg egy busz utasa, mentőt hívtak hozzá, de az életét nem lehetett megmenteni.

A főügyész közölte: a rendőrök a térségben lévő kamerák felvételeinek elemzésével röviddel a baleset után már ismerték a jármű pontos típusát és rendszámát, majd szlovák és lengyel kollégáik segítségével Lengyelországban elfogták a sofőrt. A férfi tagadja a cselekmény elkövetését.

Az ügyészség azt indítványozta, hogy ha a vádlott a tárgyalás megkezdése előtt, az előkészítő ülésen beismeri a bűncselekmények elkövetését, ítéljék 5 év börtönre, továbbá a járművezetéstől 8 évre tiltsák el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!