Vádat emeltek egy tizenegy éven át drogot termesztő férfi ellen Somogyban

Kék hírek, 2020.11.13

Tizenegy éven keresztül termesztett marihuánát a kertjében egy Marcali környékén élő férfi az ügyészség álláspontja szerint, ezért vádat emeltek ellene - tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség pénteken az MTI-t.

A 34 éves férfi 2009-ben jutott marihuánamagokhoz, ezután minden évben nevelt kendernövényeket lakóháza udvarának gazos, elhanyagolt részén, cselekménye ezért jó ideig nem tűnt fel senkinek.

A vádlott az általa termesztett drogból eleinte a saját szükségletét fedezte, egy idő után azonban kereskedett vele, később ismerőseinek már amfetamint is adott el, amelyet maga is rendszeresen fogyasztott.

A férfit 2020 májusában fogták el a marcali rendőrök, amikor kábítószer hatása alatt, hamis rendszámmal felszerelt gépkocsijával Keszthelyről tartott hazafelé. A nyomozók a házkutatáson amfetamint és kannabiszt, valamint kábítószer-termesztéshez használt eszközöket foglaltak le.

A férfi letartóztatásban van, az ügyészség kábítószer-kereskedelem bűntette, egyedi azonosító jellel visszaélés és bódult állapotban elkövetett járművezetés miatt emelt vádat ellene, és azt kérte a bíróságtól, ítélje börtönbüntetésre, tiltsa el a járművezetéstől, továbbá alkalmazzon vagyonelkobzást vele szemben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!