Vádat emeltek három, prostitúcióból hasznot húzó ember ellen

Kék hírek, 2022.11.28

Vádat emeltek egy 53 és egy 56 éves nő, valamint utóbbi élettársa ellen, akik mások, köztük kiskorú lányok prostitúciós tevékenységéből tartatták ki magukat - közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

A vádirat szerint a két nő és az 56 éves férfi 2019-ben és 2020-ban abból élt, hogy nők prostitúciós tevékenységét felügyelte, illetve egyes esetekben irányította Budapest V. kerületében.

A prostitúciós tevékenységet végző sértettek között volt kiskorú, illetve kiszolgáltatott helyzetben lévő nő. Az általuk megkeresett összegekből "helypénzt" vagy "madámpénzt" kellett kifizetniük a felügyelt terület használata fejében. A sértettek ügyfelei jellemzően belvárosi szállodák külföldi vendégei voltak - írta az ügyészség.

Az 56 éves férfi rendszeresen beszámoltatta élettársát arról, hogy az adott napon melyik sértett dolgozik a felügyelete, illetve irányítása alatt, és mennyit keresett. Az 53 éves nő négy - köztük egy kiskorú -, míg az élettársak öt nő, köztük két kiskorú kizsákmányolásában vettek részt. Az egyik kiskorú gyermekotthonból szökött el és kezdett prostitúcióba.

Az ügyészségi közlemény szerint a vádlottaknak voltak olyan társaik is, akik a saját párjukat ajánlották fel prostitúcióra, ellenük elkülönített büntetőeljárás folyik.

A Fővárosi Főügyészség a vádlottakkal szemben minősített emberkereskedelem bűntette, kitartottság, üzletszerű kerítés, gyermekprostitúció kihasználása miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre, fegyházbüntetés, valamint pénzbüntetés kiszabását indítványozva.

A két nő bűnügyi felügyelet alatt áll, a férfi más ügyben kiszabott jogerős szabadságvesztését tölti - áll a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!