Vádat emeltek két férfi ellen, aki Molotov-koktélokat dobott egy lakott házra

Kék hírek, 2022.10.26

Vádat emeltek két férfi ellen, aki Molotov-koktélokat dobott egy csörögi házra, ahol többen aludtak - tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség szerdán az MTI-t.

A vádirat szerint az elkövetők - akik rokonok, ugyanabban a csörögi házban éltek - 2021 márciusában együtt italoztak otthonukban, és egyikük felhozta egy sérelmét. Azt mondta, azért küldték börtönbe volt élettársa zaklatása miatt, mert a nő anyja ellene vallott. Felvetette, hogy ráijeszthetnének volt élettárására és az anyjára. Négy üres sörösüvegből Molotov-koktélt készítettek, meggyújtották, az épületre dobták és elszaladtak.

A ház egyik utcára néző szobájában ekkor a volt élettárs és a kiskorú gyermeke aludt, a mellettük lévő helyiségben pedig a nő anyja tévézett. A négy Molotov-koktélból egy a ház mellé esett, kettő a falon robbant szét, egy pedig betörte annak a szobának az ablakát, amelyben a nő aludt a gyermekkel. A szobában a palack összetört és az égő benzin lángra lobbantotta a szőnyeget és a padlót, majd a tűz gyorsan átterjedt a helyiség berendezésére is - ismertették.

A két nő és a gyerek már csak a konyha ablakán keresztül tudta elhagyni a házat a tűz miatt, amelyet egy rokonuk kezdett el oltani, majd a tűzoltók fékezték meg a lángokat.

Az ügyészségi közlemény szerint a nőnek több mint hetvenezer, anyjának mintegy ötszázezer forintos kára keletkezett.

Kiemelték, pusztán a szerencsén múlott, hogy a házban tartózkodók nem sérültek meg.
Az ügyben a főügyészség különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére, tizennegyedik életévét be nem töltött, illetve védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és kétrendbeli rongálás vétsége miatt emelt vádat - közölték.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!