Varju László rabosítása ellen tiltakozott az ellenzék

Kék hírek, 2020.01.27

Több ellenzéki párt, a Demokratikus Koalíció, az MSZP, a Párbeszéd, az LMP és a Magyar Liberális Párt is tiltakozott az ellen, hogy Varju Lászlót, a DK alelnökét hétfőn rabosították a Központi Nyomozó Főügyészségen.

Varju László rabosítása ellen tiltakozott az ellenzék Az ügyészség korábban Varju Lászlót azzal gyanúsította meg, hogy súlyos testi sértést és garázdaságot követett el 2018. decemberében, amikor több ellenzéki képviselővel együtt bement az MTVA-székházba.

A politikus a rabosítás után megmutatta az újságíróknak és a helyszínen várakozó 100-150 főnyi szimpatizánsnak a tintával bekent tenyereit, és azt mondta, "nem nekem, hanem előbb utóbb nekik kell kezet mosni". Hozzátette véleménye szerint ugyanazok "rendelték meg" a rabosítását, akik "elrendelték", hogy az MTVA-székház előtt képviselőket "vegzáljanak" és akik törvénnyel próbálják csökkenteni a képviselők ellenőrzési jogát.

Az ártatlanságát hangoztató politikus kijelentette, hogy az ügyészség is a "Fidesz NER-rendszeréhez" tartozik és "ők piszkolták össze a kezemet, ami egyébként tiszta". Egyúttal hangsúlyozta, a jövőben is kiáll a szólásszabadságért.

A szocialista Bangóné Borbély Ildikó a rabosításra utalva azt mondta, hogy a többi ellenzéki képviselő keze még nem tintás, de bármikor az lehet. A Fidesz-KDNP törvényekkel szűkíti az ellenzéki politikusok jogait, de a magyar jog mindenkire vonatkozik, a kormánypártiakra is - fogalmazott.

Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt elnöke leszögezte, bármilyen eljárások is induljanak az ellenzéki képviselők ellen, akkor is ki fognak állni egymásért, mert nem lehet őket megfélemlíteni.

Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője arról beszélt, hogy az eljárással nem csak Varju László ellen "intéztek támadást", hanem mindazok ellen is, akiket a politikus képvisel.

Kanász-Nagy Máté, Újpest LMP-s alpolgármestere is szolidaritásáról biztosította Varju Lászlót. A politikus elképesztőnek nevezte, hogy az ügyben "a Nemzeti Együttműködés Rendszere (.) nem a felelősöket, nem a bántalmazókat állítja pellengérre, hanem Varju Lászlót szeretné megfélemlíteni".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!