Zavartalan a forgalom a 81-es úton Mezőörsnél

Kék hírek, 2019.03.10

Ismét zavartalanul halad a forgalom a 81-es úton Mezőörs közelében, ahol vasárnap délelőtt hét ember halt meg egy balesetben. A korábbi információkkal ellentétben hat felnőtt és egy gyermek - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap délután az MTI-t.

Tóth Gabriella elmondta, hogy az elsődleges információk szerint egy Opel típusú személyautó vezetője előzés közben elvesztette uralmát járműve felett, áttért a szemközti sávba, ahol összeütközött egy Audival.

Az ütközés után mindkét jármű kigyulladt. Az egyik járműben öten, a másikban ketten utaztak. Az elhunytak személyazonosságának megállapítása folyamatban van.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI megkeresésére korábban azt mondta, hogy a segélyhívás fogadásakor két mentőhelikoptert is elindítottak az esetkocsik mellett. Először a kisbéri és a pannonhalmi esetkocsi ért a baleset helyszínére, azonban a mentők beavatkozására már nem volt mód, mert menthető sérültet nem találtak. A mentőhelikoptereket ezért visszafordították.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!