Zsarolás miatt vádat emeltek egy budapesti ügyvéd ellen

Kék hírek, 2018.08.09

Zsarolás, ügyvédi visszaélés és kábítószer-kereskedelem miatt vádat emelt egy fővárosi ügyvéd ellen a Budapesti Nyomozó Ügyészség - közölte a fővárosi főügyészhelyettes csütörtökön az MTI-vel.

Fürcht Pál a közleményben azt írta, a helyi önkormányzati képviselőként is tevékenykedő budapesti ügyvéd 2017 nyarán egy öröklési szerződés ügyében az örököst fenyegetéssel arra kényszerítette, hogy az érintett budapesti ingatlan általa örökölt tulajdoni hányadát hatmillió forintért - a valós értéknél alacsonyabb árért - adásvételi szerződéssel ruházza át egy harmadik személyre.

A sértett a fenyegetés hatására aláírta az ingatlanrész eladásáról szóló adásvételi szerződést, a tulajdonjog átruházásért pénzt nem kapott. A szerződés szerinti tulajdonos tulajdonjogát - a sértett közbeavatkozása miatt - a földhivatalnál végül nem jegyezték be.

A budapesti nyomozó ügyészek 2017 decemberében házkutatást tartottak a vádlott lakásán, ahol kábítószert és annak fogyasztásához szükséges eszközöket is találtak. A vádirat szerint az ügyvéd 2017-ben rendszeresen kínált és adott át különböző - elsősorban speed, illetve Gina elnevezésű - kábítószereket az ismerőseinek - olvasható a közleményben.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség a férfi ellen zsarolás, ügyvédi visszaélés, kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!