Zsarolásért ítéltek el egy jósnőként tevékenykedő férfit és élettársát

Kék hírek, 2018.11.30

Nem jogerősen több százezer forint pénzbüntetésre ítélte pénteken a Zalaegerszegi Törvényszék azt a két, egymással élettársi kapcsolatban élő, büntetett előéletű férfit, aki magát jósnőnek és mágusnak kiadva rontáslevételért pénzt követelt egy "ügyfelétől".

Az elsőfokú bíróság önbíráskodás miatt fejenként 300 ezer forint pénzbüntetést szabott ki a magát közösségi oldalakon Rozália vagy Delfina jósnőnek, illetve Vaszilij mágusnak kiadó két férfit. A mostani másodfokú ítéletben azonban a minősítést a törvényszék zsarolással is kiegészítette.

A Nógrád megyében élő B. Ottót, illetve élettársát, a korábbi tárgyalásokon egy internetes hírportál szerkesztőjeként bemutatkozó B. Lászlót önbíráskodásban és zsarolásban társtettesként ítélte el a törvényszék, amiért egy zalaegerszegi férfitól - miután "levették" a családjáról a rontást - 80 ezer forintot szereztek meg többszöri fenyegetéssel.

A magát Rozáliának vagy Delfinának kiadó férfi és élettársa, "Vaszilij mágus" közösen, egy nevet használva kínált az interneten ezoterikus szolgáltatásokat, amelyekre a zalaegerszegi sértett is rátalált. A rágalmazás, valamint más ügyek miatt korábban már elítélt vádlottak - akik közül csak a másodrendű jelent meg az ítélethirdetésen - azt állították, hogy jövendőmondással és rontáslevétellel foglalkoznak, s mivel szerintük a sértetten és a családján átok van, 45 ezer forintért hajlandóak levenni a rontást, hogy megakadályozzák a családban várható haláleseteket.

A sértett a távollétében végrehajtott "rontáslevétel" után - anyagi helyzete miatt - nem tudta kifizetni a szeánszért kért 45 ezer forintot. A "jósnő" és a "mágus" emiatt telefonon és a közösségi oldalon többször is azzal fenyegetőzött, hogy "visszateszik" a családjára az átkot, meghalnak a hozzátartozói, ő pedig rács mögé vagy a ravatalra kerül, ha nem fizet.

Az elvégzett "szolgáltatás" és az ahhoz szükséges holmik ellenértékét, továbbá a szerintük időközben felmerült ügyvédi költséget követelték, összesen 80 ezer forintot, amit a fenyegetések hatására az ezoterikus tanokkal kapcsolatban hiszékeny sértett végül átutalt. A vádlottak ezután további 60 ezer forintot követeltek a sértettől, de az időközben erről értesülő felesége ennek megfizetését megakadályozta és feljelentette a két férfit.

A fejenként 300 ezer forint pénzbüntetés mellett összesen közel 100 ezer forint vagyonelkobzást is elrendelt a bíróság. Az ítélet egyelőre nem jogerőse, mert az ügyész és a védő is fenntartotta a három nap gondolkodási idő lehetőségét.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!