Oroszországi légi katasztrófa - Kreml: Putyin megköszönte Trumpnak a vizsgálathoz felajánlott segítséget

Kék hírek, 2018.02.13

Megköszönte Vlagyimir Putyin orosz elnök amerikai hivatali partnerének, Donald Trumpnak azt a segítséget, amelyet a Moszkva közelében lezuhant utasszállító repülőgép katasztrófájának kivizsgálásához ajánlott fel - közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden Moszkvában újságírókkal.

Trump hétfőn hívta fel Putyint, hogy kifejezze részvétét a vasárnap bekövetkezett tragédia miatt. Peszkov elmondta, hogy a két vezető között, ha elmélyültebb eszmecsere nélkül is, de szó esett Észak-Koreáról is. Az orosz elnök hétfő este azt mondta, hogy a telefonbeszélgetés során szintén kitértek az izraeli-palesztin rendezés kérdésére.

A rendkívüli helyzetek oroszországi minisztériuma kedden a baleset helyszínén kiszélesítette a korábban 30 hektáros kutatási övezetet. A munkálatokat végző ezer ember mintegy 200 jármű és gépi segédeszköz segítségével a nap folyamán elsősorban a repülőgép roncsainak összegyűjtésére összpontosított.

Egy nappal korábban a holttestek maradványait gyűjtötték össze azonosítás céljából. A gép becsapódásának és felrobbanásának helyszínén csaknem 1500 emberi testrészt találtak.

A becsapódás kráteréből kedden kiemelték a repülőgép két hajtóművét, és délutánig a jármű 663 darabját találták meg. A mentők azt remélik, hogy sötétedésig a munka nagy részét el tudják végezni.

Az orosz légügyi hatóság a gép megrongálódott feketedobozainak vizsgálatáról beszámolva közölte, hogy a repülési adatokat rögzítő egység adatait sikerült kimenteni. A szerkezet a lezuhant gép legutóbbi 16 repülésére vonatkozó információkat tárolta.

A Szaratovszkije Avialinyii légitársaság Orszkba tartó An-148-as típusú utasszállítója vasárnap, négy perccel a felszállása után eltűnt a radarok képernyőjéről. A gép lezuhant, 65 utasa - köztük három gyermek - és hatfős személyzete életét vesztette.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!

Ezt olvasta már?

Kövess minket a Facebookon!