Koronavírus - A 80 év felettieket részesíti előnyben a módosított olasz oltási kampány

Koronavírus, 2021.04.10

A nyolcvan év felettiek mielőbbi beoltását írja elő a szombattól érvényes új olasz oltási program, amely korosztályok szerint ütemezi át a koronavírus elleni vakcinázást.

A Francesco Paolo Figliuolo rendkívüli járványbiztos által kiadott rendelet értelmében az oltási listák élére a nyolcvan év felettieket kell tenni, majd a 70-79 éves korosztályt kell oltásra behívni, utánuk pedig a hatvan év felettiek következhetnek.

Az összesen tizenegy milliós lélekszámú három korcsoport tagjai AstraZeneca-oltást kapnak.

Az idősekkel együtt oltásban részesülnek a krónikus betegek, az időseket gondozó családtagok vagy más gondozók, valamint a "frontvonalban" dolgozó egészségügyi dolgozók.

A februárban rendkívüli járványbiztossá kinevezett Figliuolo tábornok, a szárazföldi erők logisztikai parancsnoka bejelentette, hogy a következő tíz napban legalább hárommillió időst akar beoltatni. "Aki elutasítja a védőoltást, a sor végére kerül" - tette hozzá.

Hozzátette, hogy a fiatalabbaknak meg kell várniuk az idősebbek beoltását, de aki már megkapta az első adag vakcinát, részesülni fog második dózisban is.

A vakcinázás átütemezését Olaszországban az tette szükségessé, hogy kiderült, miközben a nyolcvan év felettiek vakcinázása lassan halad, több mint 2,5 millió sokkal fiatalabb olasz részesült "soron kívüli" védőoltásban, közöttük ügyvédek, könyvelők, újságírók valamint orvosok rokonai, ismerősei is.

A tartományok hangoztatták, hogy a járványbiztos által elrendelt új ütemezéshez nincsen elegendő vakcina: a jelenleg rendelkezésre álló hárommillió adagra szükség van az első oltáson már átesett emberek másodszori oltásához. Figliuolo tábornok számításai szerint azonban április végéig akár újabb nyolc millió adag vakcina érkezhet.

Az olasz járványbiztos figyelmeztetett, hogy ha nem tudják napi fél millióra emelni a beoltottak számát, akkor nem tudják szeptemberig elérni a lakosság hetven százalékának beoltását.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!