Koronavírus - A felnőtt brit lakosság 20 százaléka mindkét oltási adagot megkapta

Koronavírus, 2021.04.21

A legfrissebb adatok szerint a felnőtt brit lakosság több mint 20 százaléka a koronavírus elleni oltás második dózisát is megkapta.

A brit egészségügyi minisztérium szerda esti beszámolója szerint a nagy-britanniai oltási kampány december 8-i kezdete óta az első oltási adagból eddig 33 139 742-en részesültek, közülük 10 775 817-en a második dózist is megkapták, vagyis eddig összesen 43 915 559 adagot adtak be Nagy-Britanniában a koronavírus elleni vakcinából.

Mindez azt jelenti, hogy a brit felnőttek 63 százalékát oltották be a koronavírus ellen, és 20,5 százalékuk már a vakcina második adagját is megkapta.

A brit egészségügyi hatóságok jelenleg arra összpontosítanak, hogy minél több dózis álljon rendelkezésre a második oltási adagok beadására azok számára, akiknek esetében a brit kormány által a két oltási dózis beadása közötti időszakra maximálisan engedélyezett 12 hét letelik.

Ennek alapján a mostani időszakban már jóval meghaladja a naponta beadott második dózisok száma az első adagokét.

Az egészségügyi minisztérium szerda esti beszámolója szerint az utóbbi egy napban 107 622 első és 350 027 második dózist adtak be.

A múlt hónapban volt olyan időszak, amikor jelentősen meghaladta a 700 ezret a naponta beadott első oltási adagok száma; az eddigi napi rekord a március 20-án beadott 752 308 első dózis.

A minisztérium szerdán közölte azt is, hogy az elmúlt 24 órában országszerte 22-en, a szerdán zárult egy hétben 168-an haltak meg Covid-19-ben.

A heti halálozási szám 28,2 százalékkal csökkent a múlt szerdán véget ért egyheti időszakhoz mérve.

A nagy-britanniai koronavírus-járvány most lecsengő második hullámának januári tetőzése idején volt olyan időszak, amikor egy nap alatt több mint 1800-an haltak meg Covid-19 betegségben.

Szakértők egybehangzó véleménye szerint a súlyos megbetegedések és a halálozások számának meredek csökkenésében egyértelműen az oltási kampány sikere tükröződik.

A brit kormány a múlt héten bejelentette, hogy az 50 évesnél idősebb korosztályok és a legveszélyeztetettebb lakossági csoportok mindegyik tagja megkapta a koronavírus elleni oltást, és a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) Angliában már megkezdte a 45-49 év közötti korosztály oltását.

Az 50 évesnél idősebbek és a koruk, egészségi állapotuk vagy foglalkozásuk miatt kiemelten veszélyeztetett kategóriákba tartozók oltási programját a kitűzött határidő előtt sikerült elérni, ugyanis a kormányzati tervekben az szerepelt, hogy ezek a lakossági csoportok április 15-ig jussanak hozzá a koronavírus elleni vakcinához, de ez a cél már április 13-án teljesült.

A brit kormány következő célkitűzése az, hogy július 31-ig a teljes brit felnőtt lakosság - hozzávetőleg 52,7 millió ember - részesüljön a koronavírus elleni oltás első adagjában.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!