Koronavírus - A francia kormány további támogatásokat tervez, az államadósság 115 százalék felett lesz

Koronavírus, 2020.05.24

A francia kormány újabb támogatásokkal, adókedvezményekkel, valamint a járulékfizetések átütemezésével tervezi támogatni a koronavírus-járvány által leginkább sújtott ágazatokat, ezért az GDP-arányos államadósság az év végére meg fogja haladni az eddig tervezett 115 százalékot is - jelezte vasárnap Gérald Darmanin költségvetési miniszter a Le Figaro című napilapnak adott interjúban.

Elmondása szerint a támogatások félmillió vállalkozást érintenek mintegy 3 milliárd eurós összegben, az idegenforgalomban, az előadóművészetekben és a kulturális szférában, a vendéglátó- és szállodaiparban, valamint a sportban.

A koronavírus-járvány okozta gazdasági válság kezdete óta a kormány már több gazdaságvédelmi intézkedést is bejelentett, létrehozott egy államilag garantált szolidaritási alapot az egyéni vállalkozóknak, s a csökkentett munkaidőben dolgozók vagy a kényszerszabadságon lévők fizetését átvállalta, ami eddig 450 milliárd euróba került a költségvetésnek.

Az intézkedések egyik következménye, hogy az év végére a francia államadósság meg fogja haladni a módosított költségvetésben tervezett GDP-arányos 115 százalékot - figyelmeztetett a tárcavezető, de pontos számot nem tudott mondani. A járvány előtt a kormány 100 százalék alatti adóssággal számolt.

"Az biztos, hogy az eladósodást választottuk, ami aggodalomra adhat okot, de a csőddel szemben, ami viszont katasztrofális lett volna" - hangsúlyozta Gérald Darmanin, aki kizárta, hogy az adósságtörlesztés érdekében adóemelést hajtsanak végre. A megszorításokat sem tartja "ésszerűnek" a tárcavezető akkor, amikor "a közegészségügy számára kell programot kidolgozni, emelni az ápolók fizetését és támogatni a gazdaságot".

A francia kormány "a harmadik utat" választja, amely "bizalmat szavaz a gazdasági szereplőknek, és a növekedés majd megtermeli azt az összeget, amelyből az adósság visszafizethető" - tette hozzá.

Elisabeth Borne környezetvédelmi és közlekedési miniszter eközben azt kérte a franciáktól, hogy inkább belföldön töltsék idei nyári szabadságukat. A kormány a jövő héten jelenti be, hogy júniusban megnyithatnak-e a vendéglátóhelyek a vírus által kevésbé veszélyeztetett megyékben.

A kijárási korlátozások csaknem két héttel ezelőtt kezdődött fokozatos feloldása óta vasárnap először emelkedett a kórházban ápoltak száma, mégpedig héttel, 17 ezer 185-re, pedig április közepe óta már napról napra csökkent a kórházi betegek száma. Lélegeztetőgépen viszont tízzel kevesebben voltak vasárnap este mint 24 órával korábban, számuk jelenleg 1655, a két héttel ezelőtti 2087-hez képest.

A járvány kezdete óta 100 ezer 340-en kerültek kórházba, közülük 17 ezer 725-en voltak lélegeztetőgépen, s 64 ezer 617-en gyógyultan távoztak.

Halálozási adatokat a francia egészségügyi tárca csütörtök óta nem közölt, s legközelebb a jövő hét elején fogják frissíteni az adatokat. Csütörtökig 28 ezer 289 áldozatot szedett a járvány Franciaországban.

Miközben a szakemberek egyre kevésbé tartanak a járvány második hullámától, az egészségügyi hatóságok még óvatosak, s úgy vélik, hogy a karantén feloldása után meg kell várni a legalább 14 napos lappangási idő lejártát és csak ezután lehet biztosabbat mondani. Az elmúlt két hétben 46 gócpontot tártak fel országszerte tömeges tesztelésekkel és a fertőzöttek kapcsolatainak felkutatásával, ami a kormány szerint arra utal, hogy most már sikerült ellenőrzés alatt tartani és megakadályozni a járvány terjedését.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!