Koronavírus - A honvédelmi és rendészeti bizottság meghallgatná az operatív törzset

Koronavírus, 2020.11.25

Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága meghallgatná a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzset - tájékoztatta a Demokratikus Koalíció (DK) szerdán az MTI-t.

A közlemény szerint Vadai Ágnes, a bizottság (DK-s) és Lukács László jobbikos alelnök, valamint Harangozó Tamás MSZP-s bizottsági tag kezdeményezték, hogy a testület a jövő héten hallgassa meg az operatív törzset.

A DK szerint itt az ideje, hogy az operatív törzs számot adjon az eddigi "hiányos és elégtelen" tájékoztatásával kapcsolatban. "Miért titkolóznak az ország előtt, miért nem ismertetik a pontos, településre és kerületre bontott járványügyi adatokat az önkormányzatokkal, miért szűnt meg a kontaktkutatás, hogyan lehetséges, hogy nem tudják, mely kórházban hányan haltak meg, és hogyan fordulhattak elő azok az adatközlési hibák, amelyek aláásták a magyar járványügybe vetett bizalmat" - sorolta kérdéseit az ellenzéki párt.

"Az operatív törzs ezúttal nem tudja majd megtenni, hogy csak gondosan, előre leválogatott kérdésekre válaszol, mert most eljött a válaszok ideje" - fogalmazott közleményében a DK.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!