Koronavírus - A magyar egészségügyi dolgozókat jelölik az Európai Polgár díjra az ellenzéki EP-képviselők

Koronavírus, 2021.04.29

A Magyar Orvosi Kamarát, valamint rajta keresztül szimbolikusan minden egyes magyar egészségügyi dolgozót jelölik idén az Európai Polgár díjra az Európai Parlament (EP) magyar ellenzéki képiviselői - ezt maguk a képviselők jelentették be csütörtökön.

Az Európai Parlament elismerésére a magyar egészségügyi dolgozókat jelölő EP-képviselők között Dobrev Klára, Ara-Kovács Attila, Molnár Csaba és Rónai Sándor, a Demokratikus Koalíció (DK), Cseh Katalin és Donáth Anna, a Momentum Mozgalom, Ujhelyi István, az MSZP, valamint Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-képviselője szerepel.

A képviselők az MTI-hez eljuttatott közleményükben hangsúlyozták: a koronavírus-járvány okozta válsághelyzet soha nem látott feladat elé állította az európai egészségügyi ellátórendszereket és a benne dolgozó szakembereket. Az orvosok, ápolók és további szakdolgozók az elsők között álltak és állnak most is a vírus elleni harc frontvonalában, saját biztonságukat sem kímélve mentik és mentették az embereket. Egy egész élet hálája is kevés lenne azért az áldozatos munkáért, amivel gyógyítják a betegeket, és reményt adnak a családoknak - írták.

"Az elmúlt bő egy év megmutatta, hogy a legnagyobb bajban is számíthattunk a magyar egészségügyi dolgozók tudására, elhivatottságára, még akkor is, ha embertelen körülmények között kell helytállniuk. Vitán felül áll, hogy számunkra ők a járvány elleni harc legnagyobb hősei. A sokezer igazán bátor ember" - fogalmaztak.

Nem kérdés, hogy idén, amikor a járvány már több mint egy éve torzítja és bénítja a mindennapokat, a magyar egészségügy hősei a legalkalmasabb jelöltek az elismerésre - tették hozzá.

Az Európai Parlament 2008-ban alapított Európai Polgár díját olyan, kivételes teljesítményt nyújtó emberek, illetve szervezetek kaphatják, akik hozzájárultak a polgárok és a tagállamok közötti szorosabb integráció, a közös megértés előmozdításához, vagy az unió értékeinek képviseletére hivatott programokat alakítottak ki.

A díjra EP-képviselők jelölhetnek magánszemélyeket és szervezeteket. A jelöléseket ugyancsak képviselőkből álló nemzeti zsűrik rangsorolják, majd az EP elnökének vezetésével ülésező brüsszeli zsűri dönt a díjazottakról.

Az Európai Parlament (EP) Európai Polgár díját Magyarországon idén Baritz Laura Domonkos-rendi szerzetesnővér, valamint az Oltalom Karitatív Egyesület kapták.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!