Koronavírus - A Párbeszéd válságkezelő alapjövedelem bevezetését javasolja

Koronavírus, 2020.04.03

A Párbeszéd egy válságkezelő alapjövedelem bevezetését követeli annak érdekében, hogy a koronavírus-járvány alatt senkinek ne kelljen havi 100 ezer forintnál kevesebb jövedelemből élnie - mondta az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese pénteken, a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatón.

Tordai Bence úgy fogalmazott, Orbán Viktor miniszterelnöknek nem a gazdaságot, hanem az embereket kellene megmentenie.

Hangsúlyozta, a járvány miatt csökkentett munkaidőben dolgozók esetében azt javasolják, hogy az állam vállalja át a cégektől a kieső munkaidő után járó bérek kifizetését a korábbi jövedelmek akár 90 százalékáig.

A Párbeszéd emellett szeretné, ha a kormány az egyéni vállalkozók, katások esetében is kifizetné az eddigi jövedelem 80 százalékát, legfeljebb havi nettó 250 ezer forintig - fejtette ki.

Az ellenzéki politikus kezdeményezte továbbá az álláskeresési járadék meghosszabbítását és növelését, hogy a munkájukat elvesztők a mostani 3 hónap helyett 9 hónapig kaphassanak a jelenleginél jelentősen nagyobb, korábbi jövedelmük 85 százalékának megfelelő összeget a minimálbér duplájáig terjedően.

Tordai Bence szerint a válságkezelő jövedelemmel azokat kellene segíteni, akiknek a bevétele a fenti intézkedésekkel sem éri el a 100 ezer forintot. Az ő esetükben gyerekenként további 50 ezer forint többlettámogatásra is szükség van - tette hozzá.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!