Koronavírus - Ausztria kétmillió eurós segítséget nyújt India járványügyi védekezéséhez

Koronavírus, 2021.04.28

Ausztria a külföldi katasztrófahelyzetek kezelésének támogatására létrehozott alapokból (AKF) kétmillió eurós segítséget nyújt Indiának a koronavírus-járvány elleni védekezéséhez - jelentette be Sebastian Kurz kancellár szerdán a kormányülés után.

Az azonnali segélyből az Osztrák Vöröskereszt segítségével antivirális gyógyszereket vásárolnak és küldenek a járvány által különösen sújtott Indiába.

Az 1,35 milliárd lakosú Indiában sorra dőlnek meg a járvány újonnan regisztrált fertőzöttjeinek napi rekordjai, ez a szám már egy hete tartósan 300 000 fölött van. A járvány kezdete óta több mint 200 ezren haltak meg a fertőzés okozta betegség (Covid-19) szövődményeiben.

"A támogatás és szolidaritás Indiának ebben a rendkívüli szükséghelyzetben magától értetődő" - hangoztatta a kancellár.

Egyúttal bejelentette az Indiára vonatkozó beutazási tilalmat a légi forgalomban, mely csütörtöktől lép életbe. Eszerint Indiából csak ausztriai lakhellyel rendelkezők léphetnek be az országba, és nekik is karanténba kell vonulniuk. Ezzel a rendelkezéssel próbálják megakadályozni a SARS-CoV-2 koronavírus újabb mutációjának behurcolását Ausztriába.

Kurz vázolta továbbá az ország aktuális járványügyi helyzetét, örömét fejezte ki, hogy a csökkenő adatoknak köszönhetően hétfőtől Bécs is feloldja a teljes zárlatot.

Megerősítette a május 19-ei országos nyitást, melynek legfontosabb alappillére a zöld útlevél lesz, melyet a beoltottak, a gyógyultak és a negatív koronavírus teszttel rendelkezők kapnak meg. Ez az igazolás szolgál majd belépőül - a kereskedelmi egységek kivételével - az újranyitó éttermekbe, hotelekbe, kulturális és sport rendezvényekre. Hozzátette azonban, amennyiben egy-egy tartományban vagy körzetben jelentősen romlanának a járványügyi mutatók, a tartományfőnökök regionálisan szigorításokat léptethetnek életbe.

A kancellár az oltásokról szólva elmondta, hogy májusban már napi hatvanezer beadott vakcinával számol, így a május 19-ei nyitáskor el fogja érni a hárommilliót a beadott oltások száma.

Ausztriában az elmúlt 24 órában 2340 embernél igazolták újonnan a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta 614 510 pozitív esetet regisztráltak. A kórházban ápoltak száma jelenleg 1796, az intenzív kezelésre szorulók 516-an vannak. A fertőzés okozta betegség (Covid-19) szövődményeibe az elmúlt napon 26-an haltak bele, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 10 152-re emelkedett. A betegségből felgyógyultak száma 580 330.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!