Koronavírus - Az angol felnőttek csaknem 70 százalékának szervezetében lehet koronavírus elleni antitest

Koronavírus, 2021.04.28

A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdán ismertetett legújabb becslése szerint az angliai felnőtt népesség csaknem 70 százalékának szervezetében lehet jelen a koronavírus ellen termelődő antitest. Az angol közegészségügyi szolgálat (PHE) ugyancsak szerdán ismertetett vizsgálata szerint a koronavírus elleni vakcináknak már az első adagja akár a felével csökkentheti a vírus terjedését még az egy fedél alatt élők között is.

Átfogó tanulmányában az ONS közölte: reprezentatív számítási módszertana arra vall, hogy az Egyesült Királyság messze legnépesebb nemzetén, az 56 milliós Anglián belül az április 11-én zárult egy hétben a felnőttek 68,3 százalékának szervezetében mutatták volna ki a SARS-CoV-2 koronavírus ellen fertőződés vagy oltás hatására termelődő antitestek jelenlétét vérvizsgálattal végzett szűrés esetén.

A statisztikai hivatal becslése szerint Walesben 61 százalék, Skóciában 57,8 százalék, Észak-Írországban 62,5 százalék azoknak a felnőtteknek az aránya, akiknek szervezetében jelen lehet az új típusú koronavírus ellen képződő antitest.

Az év elején elvégzett hasonló statisztikai vizsgálat azt valószínűsítette, hogy akkoriban a felnőtt lakosság hozzávetőleg tíz százalékának szervezetében lehetett volna szűrővizsgálatokkal a koronavírus elleni antitestek jelenlétét kimutatni.

A statisztikai hivatal szerdán ismertetett új vizsgálata arra vall, hogy az antitestek termelődésének jelentős emelkedésében a nagy-britanniai oltási kampánynak van elsődleges szerepe.

Az ONS felmérése szerint ugyanis az angliai népességen belül az idős korosztályokban messze a legmagasabb azoknak az aránya, akiknek szervezetében kimutatható a koronavírus elleni antitest, márpedig a december 8-án kezdődött brit oltási kampány a legutóbbi időkig az idős, leginkább veszélyeztetett korcsoportokra összpontosult.

A vizsgálat szerint a 16-49 év közötti korosztályban 46,5-54,3 százalék között, a 70-74 éves korcsoportban 87,6 százalék volt az április 11-én zárult héten azoknak az aránya, akiknek szervezetében kimutatták az antitestek jelenlétét.

A brit kormány már két hete bejelentette, hogy az Egyesült Királyság egészében az 50 évesnél idősebb korosztályok és a legveszélyeztetettebb lakossági csoportok mindegyik tagja az április 15-re kitűzött határidő előtt két nappal megkapta a koronavírus elleni oltás első adagját, és a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) Angliában ezen a héten már a 42 évesek előtt is megnyitotta a oltási időpontok foglalásának lehetőségét.

A brit egészségügyi minisztérium legfrissebb, az Egyesült Királyság egészére vonatkozó adatai szerint eddig 33 843 580-an kapták meg az első adagot a koronavírus elleni oltásból.

Ez azt jelenti, hogy a felnőtt brit lakosság 64,5 százaléka részesült az első oltási dózisban.

Az angol közegészségügyi szolgálat (PHE) szerdán ismertetett átfogó vizsgálata szerint az Egyesült Királyságban alkalmazott két fő vakcinatípus, a Pfizer/BioNTech és az Oxford/AstraZeneca már az első dózis beadása után az egy háztartásban élők esetében is 38-49 százalék közötti mértékben csökkentette annak a kockázatát, hogy a beoltottak - ha meg is fertőződnek - továbbadják a velük egy fedél alatt lakóknak a koronavírus-fertőzést.

A PHE szakértői hangsúlyozzák: a vizsgálati eredmény jelentősége abban áll, hogy az oltások a súlyos megbetegedés és a halálozás kockázatának jelentős csökkentése mellett a koronavírus terjedését is immár bizonyítottan lassítják még az egymással szoros közelségben élők között is.

Egy másik, szélesebb körű vizsgálat, amelyet a brit statisztikai hivatal és az Oxfordi Egyetem végzett 372 ezer ember bevonásával, azt mutatta ki, hogy az Oxford/AstraZeneca- és a Pfizer/BioNTech-vakcinák első adagjával december és április eleje között beoltottak esetében átlagosan 65 százalékkal csökkent a koronavírus-fertőződés esélye.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!