Koronavírus - Belga járványügyi hivatal: a járvány csúcspontjához közeledik

Koronavírus, 2020.04.05

A belga járványügyi bizottság tagja arra figyelmezettet, hogy a járvány lassan eléri a csúcspontját az országban, azonban ez korántsem jelenti annak végét.

"Óvatosnak kell maradnunk, hosszú és nehéz hetek várnak még ránk" - nyilatkozott a bivatal.

A halálesetek száma Belgiumban 1447, a hétvégén 164 ember halt meg a járvány okozta betegségben. Az azonosított fertőzöttek száma lassan eléri a húszezret, a fertőzés epicentruma továbbra is a flamand régió ahol a megbetegedések közel 60 százalékát regisztráltak. Hollandiában a hétvégén 156-an hunytak el a vírus okozta betegségben, így a járványhoz kapcsolódó halálesetek száma 1766 az országban. A fertőzöttek száma közelít a húszezerhez.

A holland sajtó szerint az állampolgárok több mint fele legalább féléves egészségügyi korlátozásokra számít az országban, de voltak, akik azt sem zárták ki, hogy a rendkívüli intézkedések akár egy évig is érvényben maradhatnak.

Luxemburgban, a fertőzöttek aránya még mindig magas az ország lakosságának számához képest, eddig 2729 fertőzöttet regisztráltak eddig a félmilliós nagyhercegségben.

Xavier Bettel miniszterelnök hétvégi sajtótájékoztatóján, felhívta a figyelmet, hogy a korlátozási szabályokat követni kell, mert nem múlt el még a veszély.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!