Koronavírus - Bővül azoknak az országoknak a listája, ahonnan nem lehet repülőgéppel Ausztriába utazni

Koronavírus, 2020.07.14

Ausztria a koronavírus-járvány miatt 18 országból nem fogad repülőgépeket csütörtöktől - jelentette be kedden Rudolf Anschober egészségügyi miniszter.

A nyugat-balkáni országokból érkező járatok nem szállhatnak majd le Ausztriában - közölte Anschober. Hozzátette: nem kapnak leszállási engedélyt a Bulgáriából, Romániából, Moldovából és Egyiptomból érkező járatok sem. A tervek szerint legalább július végéig szünetel a repülőgép-közlekedés Belgrád, Szkopje, Szarajevó, illetve Tirana irányából. Továbbra sem közlekedhetnek járatok a listán szereplő Nagy-Britanniából, Svédországból, Portugáliából, Ukrajnából, Oroszországból, Fehéroroszországból, Kínából és Iránból.

A tárcavezető ugyanakkor arról is beszámolt, hogy július 16-tól Ausztria ismét fogad közvetlen járatokat az olaszországi Lombardiából, így Milánóból is.

Anschober azzal indokolta a szigorításokat, hogy "nem vállalják a kockázatot". Emlékeztetett arra, hogy a nyugat-balkáni országokból közúton érkezők csak negatív koronavírusteszttel léphetnek be Ausztriába, vagy vállalniuk kell a két hét karanténkötelezettséget.

Az elmúlt 24 órában 73 új fertőzöttet diagnosztizáltak; a legtöbben Bécsben (38-an) és Felső-Ausztriában (20) kapták meg a fertőzést; ugyanakkor Salzburg tartományban (6), Stájerországban (4), Tirolban, illetve Vorarlbergben (3-3) kevesen fertőződtek meg.

Ausztriában eddig 19 021 ember koronavírustesztje lett pozitív; 709-en haltak bele a vírus okozta megbetegedés szövődményeibe, míg 17 073-an időközben meggyógyultak. Jelenleg 1239 aktív fertőzöttet tartanak nyilván, közülük legtöbben Felső-Ausztriában (539), Bécsben (405), Alsó-Ausztriában (85) és Stájerországban (80) élnek. Kevésbé fertőzött Salzburg tartomány (47), Tirol (43), Karintia (18), Burgenland (17) és Vorarlberg (5). A fertőzöttek közül 83-an szorulnak kórházi kezelésre, kilenc beteget az intenzív osztályon ápolnak.

Salzburg városában két rendőrőrsöt átmenetileg bezártak, mivel három rendőr koronavírustesztje pozitív lett. Salzburgban több gócpont is kialakult; a közelmúltban a Rotary Club rendezvényén, majd két idősotthonban is többen megfertőződtek.

Az alsó-ausztriai Mödlingben három étterem vezetője döntött úgy, hogy átmenetileg bezárják a vendéglátóhelyeket; nemrég ugyanis mindhárom helyen megfordult egy koronavírussal fertőzött vendég, ezért 17 pincérnek, illetve vendégnek karanténba kell vonulnia.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!