Koronavírus - DK: a fővárosi turizmus és vendéglátás szereplői nem számíthatnak a kormányra

Koronavírus, 2020.11.19

A Demokratikus Koalíció azt állítja, hogy a turizmus és a vendéglátás fővárosi szereplői továbbra sem számíthatnak a kormányra, miközben a "haveroknak zsákszámra megy a pénz".

A DK alelnöke csütörtöki, online sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: már korábban is kiderült, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség a Kisfaludy-pályázatokon keresztül "főleg a NER-lovagokat" segítette sok milliárd forinttal.

Gy. Németh Erzsébet hozzátette, a Magyar Közlönyből pedig az tudható meg, hogy 16 milliárd forintot csoportosítottak át a Miniszterelnöki Kabinetirodához a turizmus céljaira. A főpolgármester-helyettes azt mondta, azt "nagyjából mindannyian sejtjük", hogy kik fognak ezen meggazdagodni.

Az ellenzéki politikus szégyennek nevezte, hogy a kormány "a fideszes haveroknak szórja a milliárdokat", Budapestet pedig "kőkeményen megbünteti". Gy. Németh Erzsébet azt mondta, minden épeszű, felelősségteljes, értelmes vezetés a budapesti turizmust és vendéglátást támogatná ebben a helyzetben, de a kormányt nem érdekli a főváros, a magyar vállalkozók, családok, emberek sorsa.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!