Koronavírus - DK: a kormány adjon egyszeri nyugdíjkiegészítést!

Koronavírus, 2020.04.06

A Demokratikus Koalíció (DK) azt javasolja a kormánynak, hogy a koronavírus-járványra tekintettel adjon 10 és 50 ezer forintos egyszeri nyugdíjkiegészítést az öregségi nyugdíjban és szolgálati járadékban részesülőknek - mondta Varjuk László, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője hétfőn, a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatóján.

A politikus emlékeztetett, pártja szombaton egy 3000 milliárd forintos, 20 pontból álló gazdasági és szociális mentőcsomagot mutatott be a járvány elleni védekezés érdekében.

Ennek a csomagnak része, hogy a kisebb összegű nyugdíjjal rendelkezőknek egyszeri 50 ezer forintos, a nagyabb járandóságot kapóknak pedig 10 ezer forintos segítséget kell adni - fejtette ki.

Varju László elmondta, a rokkantsági nyugdíjban és az otthonápolásban részesülőknek szintén 50 ezer forintos egyszeri támogatást szeretnének.

A DK kezdeményezi, hogy a fenti intézkedéseket automatikusan ismételjék meg, amennyiben a járvány miatti veszélyhelyzet hat hónapnál tovább tart - tette hozzá a politikus.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!