Koronavírus - DK: az OGYÉI ne engedjen a kormány politikai nyomásának!

Koronavírus, 2021.01.18

A Demokratikus Koalíció (DK) felszólította az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetet (OGYÉI), hogy ne engedjen a kormány "sanda politikai nyomásának" a kínai vakcina engedélyeztetése során.

A DK frakciószóvivője hétfői, online sajtótájékoztatóján azt mondta, pártjuk oltáspárti, azonban mindenkinek közös érdeke, hogy Magyarországon csak jó minőségű, az EU által bevizsgált és engedélyezett védőoltás kerülhessen forgalomba, ne pedig az "elavult módszerekkel kikísérletezett" kínai vakcina. Varga Zoltán arról beszélt, hogy a DK csak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) döntését tudja szakmailag és politikailag függetlennek tekinteni. Azzal, hogy a kormány a kínai vakcinát propagálja, csak azt fogja elérni, hogy a végén még azok sem akarják beoltatni magukat, akik egyébként az oltás pártján állnának - tette hozzá a képviselő.

A DK szerint lehetővé kell tenni, hogy az emberek szabadon választhassanak az oltások közül - szögezte le. Megjegyezte, hogy a kutatások szerint a magyaroknak ugyanis csak egy százaléka oltatná be magát a kínai készítménnyel.

Kiemelte, hogy Kínában a 18-59 év közöttiek kapják azt az oltóanyagot, amit Magyarországon viszont a 60 évesnél idősebbeknek akarnak adni.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!