Koronavírus - Egyszeri állami támogatást kapnak a cseh önfoglalkoztatók

Koronavírus, 2020.04.09

Egyszeri 25 ezer koronás (337 500 forint) azonnali támogatást kapnak az államtól az önfoglalkoztatók Csehországban. A kormány javaslatát a képviselőház után csütörtökön a szenátus is jóváhagyta, így a törvény életbe lépéséhez már csak az államfő aláírása hiányzik. Milos Zeman közölte, hogy haladéktalanul aláírja a döntést.

A cseh sajtóban "huszonötezernek" elnevezett program keretében egyszeri támogatásra azok az önfoglalkoztatók, önállóan gazdálkodó földművesek és orvosok jogosultak, akiknek a koronavírus-járvány következtében kialakult helyzetben csökkent a jövedelmük, anyagi kárt szenvedtek. Ez az állami támogatás az érintettek március 12. és április 30. közötti veszteségeit kívánja enyhíteni.

A támogatást az érintetteknek kérniük kell. Ehhez elég egy kérvényt benyújtani az adóhivatalokhoz, amelyhez a személyes adatok és a bankszámla száma mellett egy rövid nyilatkozatot is kell csatolni arról, milyen konkrét károkat szenvedett az illető.

A pénzügyminisztérium arra számít, hogy az államkasszának ez a támogatás 17,5 milliárd koronájába (235,25 milliárd forint) fog kerülni.

Az önfoglalkoztatókat és a kivállalkozókat a cseh kormány a pénzügyi tárca javaslatára már korábban hat hónapig - márciustól augusztusig - felmentette a minimális egészségügyi és a nyugdíjalapi járulékok befizetésétől. Ez a gyakorlatban mintegy 30 ezer korona (405 000 forint) megtakarítást jelent személyenként.

A kormány szintén már korábban elfogadta a munkaügyi és népjóléti tárca előterjesztését, hogy az iskolai oktatás szüneteltetésének egész idejére a 13 éven aluli gyerekekre felügyelő szülők átlagfizetésük 60 százalékának megfelelő állami térítést kapjanak. Normális helyzetekben ez a támogatás kilenc napig és a gyerekek tíz éves koráig jár. A kormány határozata alapján ez a támogatás is vonatkozik az önfoglalkoztatókra.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!