Koronavírus - Ezer táblagépet kapnak egészségügyi szakdolgozók

Koronavírus, 2020.05.25

Ezer táblagéppel ismeri el a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) azon egészségügyi szakdolgozók pótolhatatlan munkáját, akik a koronavírus-járvány alatt az élvonalban végzik munkájukat - közölte a kamara az MTI-vel hétfőn..

Tudatták: márciusban jótékonysági céllal hirdetményt írtak ki, amelyre sok adomány és felajánlás érkezett. Az adományra 3500 egészségügyi szakdolgozó pályázott, akik közül a kamara országos elnöksége objektív értékelési szempontok alapján - a területi szervezetek létszámarányait is figyelembe véve - választotta ki a győzteseket - írták.

Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete, a Magyar Telekom, a Samsung Magyarország és a MESZK együttműködésében megvalósuló támogatás keretében ezer győztes több mint százmillió forint értékben kapott táblagépet, valamint egy meghatározott, aktuálisan ingyenesen elérhető adatmennyiséget tartalmazó SIM csomagot.

Az adomány célja, hogy a szakdolgozók gyermekei minél több eséllyel vehessenek részt a távoktatásban - tették hozzá.

Ismertették: a győztes pályázók többsége (588 ember) az ápolás különböző területén - például felnőtt, gyermek, intenzív - és az otthoni szakellátásban dolgozik. 144 nyertes a mentésügyben és sürgősségi ellátásban tevékenykedik. 268-an pedig a kamara további tizenegy szakmai tagozatából pályáztak sikeresen.

A tableteket a kamarai területi, helyi szervezeteiben péntekig lehet átvenni.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!