Koronavírus - Fenntartják a korlátozásokat Németországban, a bajor kormány újabb két hétre meghosszabbítja járványlassító intézkedéseit

Koronavírus, 2020.03.30

Továbbra is fenn kell tartani a koronavírus-járvány lassításáért elrendelt korlátozásokat Németországban - hangsúlyozta a német szövetségi kormány szóvivője hétfőn Berlinben. Ugyancsak hétfőn a bajor tartományi kormány bejelentette, hogy a más német tartományoknál korábban bevezetett és szigorúbb intézkedések legalább április 19-ig érvényben maradnak.

A szövetségi kormány szóvivője, Steffen Seibert a tartományi kormányokkal együtt kidolgozott járványlassítási irányelvek alkalmazásáról elmondta, hogy sikerült négy-öt napra emelni a regisztrált fertőzések számának duplázódási idejét, de ez még nem elég. El kell érni, hogy legalább tíz napra emelkedjék a duplázódási idő, és még jobb lenne, ha a tíznapos határértéket is meghaladná.

Csak a vírus terjedésének további fékezésével lehet biztosítani, hogy minden beteg megfelelő ellátást kaphasson. Ezért a március közepe óta fokozatosan bevezetett, és egy hete megszigorított előírások tapasztalatainak köztes mérlege csak az lehet, hogy "maradéktalanul fenn kell tartani minden intézkedést" - mondta a szóvivő.

Steffen Seibert hozzátette, hogy a hét végén, vagy a jövő hét elején lehet majd pontosan felmérni, hogy mennyire hatásosak az eddigi korlátozások - tette hozzá Steffen Seibert.

Ismertette, hogy Angela Merkel kancellár szerdán újabb tanácskozást tart a tartományi kormányok vezetőivel. Mint mondta, további szigorításokat egyelőre nem terveznek, így a telefonkonferencián nem is új lépésekről tárgyalnak majd, hanem az eddigi folyamatokat értékelik.

Németországban március 16-tól fokozatosan minden tartományban bezártak az iskolák, a kulturális és szabadidős intézmények és a legtöbb üzlet. A gazdaság is takaréklángon működik, felfüggesztette a termelést például valamennyi autógyár. Egy héttel később, március 23-án bevezették, hogy csak fontos okból lehet elhagyni az otthonokat, és kettőnél több ember nem tartózkodhat együtt közterületen, kivéve, ha mind ugyanabban a háztartásban élnek. A nem közös háztartásban élőknek legalább másfél méter távolságot kell tartaniuk egymástól. A vendéglők, kifőzdék, menzák működését is korlátozták, csak elvitelre készíthetnek ételt.

A járvánnyal leginkább sújtott tartományok közé tartozó Bajorországban rendre egy-két nappal korábban határozták el a korlátozásokat, és az országos átlagnál szigorúbb intézkedéseket vezettek be. Elrendelték például, hogy csak közös háztartásban élő emberek tartózkodhatnak együtt közterületen.

Az április 3-án lejáró korlátozásokat meghosszabbítják, egyelőre április 19-ig, az iskolai tavaszi szünet végéig - jelentette be hétfőn Markus Söder tartományi miniszterelnök. Az igazolt fertőzöttek számának alakulását jelző járványgörbe továbbra is meredek, lejtése csak kismértékben enyhült, ezért tovább kell folytatni a küzdelmet az életek megmentéséért - hangsúlyozta.

A tartományban hétfőn meghaladta a 14 ezret a regisztrált fertőzöttek száma, és egy nap alatt több mint 1100-zal emelkedett - tette hozzá a politikus, kiemelve, hogy "nincs alternatíva" a korlátozó intézkedésekre, és nélkülük legalább ötezerrel több igazolt fertőzött lenne Bajorországban.

A Johns Hopkins Egyetem kimutatása szerint valamennyi tartományt együttvéve átlépte a 60 ezres határt az új típusú koronavírussal (SARS-CoV-2) bizonyítottan fertőzöttek száma Németországban. Hétfő délelőtt 62 435 fertőzöttet tartottak nyilván, ami 4740 esettel - 8,2 százalékkal - több az egy nappal korábbi 57 695-nél. A vírus okozta betegségben (Covid-19) elhunytak száma 433-ról 541-re emelkedett.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!