Koronavírus - Franciaországban a Johnson&Johnson vakcináját is csak a legalább 55 évesek kaphatják

Koronavírus, 2021.04.14

A Johnson & Johnson koronavírus elleni vakcináját Franciaországban ugyanolyan feltételek mellett fogják forgalmazni és alkalmazni, mint jelenleg az AstraZeneca oltóanyagát, azaz csak a legalább 55 évesek kaphatják - jelentette be szerdán a kormányszóvivő.

Gabriel Attal a kormányülést követően megerősítette, hogy megérkezett Franciaországba a Johnson & Johnson csoporthoz tartozó Janssen Pharmaceutica-Cilag NV gyógyszeripari vállalat által az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyagának első szállítmánya, mintegy 200 ezer adaggal, és jelenleg folyik a szétosztása a háziorvosoknak, az oltópontként is működő rendelőintézetnek és a gyógyszertáraknak. A vakcina alkalmazása az előzetes terveknek megfelelően hétfőn megkezdődik.

"Természetesen ugyanolyan feltételek mellett forgalmazzuk és alkalmazzuk, mint az AstraZeneca-vakcinát, azaz a legalább 55 évesek kaphatják" - mondta a kormányszóvivő. Hozzátette, hogy a francia hatóságok továbbra is bizalmat szavaznak a brit-svéd oltóanyagnak.

"Az oltóanyag nagyon jó eredményeket mutat, hatásos védelmet nyújt a (fertőzés) súlyos formáival szemben" - hangsúlyozta a kormányszóvivő már akkor, amikor Dániában - az Európai Unió országai közül elsőként - leállították az oltást az AstraZeneca gyógyszergyár vakcinájával.

Az életkori korlátozást a francia kormány korábban azzal indokolta, hogy a vérrögképződési problémák, amelyek miatt az oltást több európai ország korábban rövid időre felfüggesztette, kizárólag 55 évnél fiatalabbaknál jelentkeztek.

A kormányszóvivő emlékeztetett arra, hogy az újonnan diagnosztizált fertőzések és a koronavírus okozta Coovid-19 betegséggel kezeltek napi esetszáma még mindig nagyon magas, és a kórházakban ápoltak számát illetően a tetőzést még nem érte el Franciaország.

Az egészségügyi tárca tájékoztatása szerint kedden több mint 39 ezer új esetet tártak fel, míg az elmúlt héten a napi esetszámok meghaladták a 40 ezret.

"A harmadik hullám még nincs mögöttünk, a biztató jelek ellenére a kórházi tetőzést még nem értük el" - fogalmazott Gabriel Attal, aki szerint a kórházakra "még nehéz napok várnak".

A kormányszóvivő szerint "a járványhelyzet nagyon ellentmondásos. Jóllehet a jelek biztatóak, és azt mutatják, hogy a március 20-án először 16 megyében, majd tíz nappal ezelőtt az ország teljes területén bevezetett korlátozó intézkedések működnek, de még korai lenne azok teljes hatékonyságát megállapítani országos szinten".

A kormánytag megerősítette, hogy miután Franciaországban a járványban elhunytak száma a következő napokban eléri a 100 ezret, a közeljövőben nemzeti megemlékezést szervez tiszteletükre a kormány, de annak pontos dátumát még nem tudta megmondani.

A kórházakban csaknem 32 ezer fertőzöttet ápolnak, és az intenzív osztályok rendelkezésre álló 8 ezer ágyán csaknem 6 ezer súlyos beteg fekszik. Az ő számuk a hónap végéig még várhatóan emelkedik.

Franciaországban egy éve volt utoljára ilyen sok, súlyos állapotban lévő fertőzött. Az őszi hullám tetőzésekor alacsonyabb, 4900 volt a számuk.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!